A kunfehértói üdülőfaluban járőröző készenléti rendőrök riasztották a Kiskunhalasi tűzoltókat a Körtefa utcába, ahol egy hatalmas fűzfa egyik fele leszakadt és teljesen maga alá temette két ingatlan kerítését, valamint az úttestet is eltorlaszolták.
A sokmázsás faágak leszakították a villanyvezetéket és az optikai kábelt, így az áramszolgáltató és a kábeltévét üzemeltető cég munkatársai is a helyszínre érkeztek és megkezdték a károk felszámolását. A kiskunhalasi tűzoltók láncfűrészekkel bontották le a sérült, beteg fát, az áramszolgáltató szakemberei emelőkosárral segítették a munkájukat. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mekkora kár keletkezett a két nyaraló épületben és a kerítésekben. Monda Tamás, a Fehértó Non-profit Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy a leszakadt ágakat a holnapi nap folyamán fogják elszállítani. Az eset során személyi sérülés nem történ, de ez csak a szerencsén múlt, hiszen a fa jó része az úttestre zuhant, ahol egész nap sok nyaraló közlekedik.
Greguss Viktor, a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a fűzfa és a nyárfa és a többi puhafa is hajlamos a spontán dőléshez. Az oka az, hogy gyorsan korhadó, lazább szerkezetű a faanyaga. A gombák és rovarlárvák gyorsan bontják a faanyagot, üregesítve azt. Ez a szerkezetgyengülés és az egyre nagyobb, növekvő lombtömeg miatt borul kis a fa. A viharban persze a mozgatás hatására ez könnyebben előfordul, de van olyan, mikor azt még kibírja a fa. Ha az ágat még tovább gyengítik a lebontók, akkor szakadhat le. A szakember azt is hozzátette, a spontán dőlés tavasszal a leggyakoribb, amikor a fa több száz liter vizet és annak súlyát veszi fel a koronájába.


















