A mintegy 228 millió forintos beruházás mérföldkő a falu életében, végre szolgálati lakást kap majd a helyi orvos. A 180 négyzetméteres passzív házat a Magyar Falu Program keretében elnyert támogatásból építik meg. A kivitelezési munkálatokban kiskunhalasi, pirtói és soltvadkerti vállalkozásik vesznek részt.
A bokrétaavató ünnepségen Bányai Gábor elmondta, 12 hasonló beruházás zajlik országszerte, ezekből a pirtói áll a legjobban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: Pirtón minden megvan ahhoz, hogy a település növekedjen, hiszen Kiskunhalas közelsége biztosítja a feltételeket, ahol nagyon komoly egészségügyi ellátórendszer működik, számos vállalkozás és munkahely is biztosított.
Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke gratulált a beruházáshoz és elmondta, akárhányszor a településen jár, mindig a megújulást látja.
Nagy Ferenc, Pirtó polgármestere megköszönte a projektben résztvevők munkáját és a támogatásokat. Mint kifejtette, ha jó célokat tudd megjelölni a falu vezetése, akkor a támogatások sem maradnak el. Így tudott jelentősen fejlődni az elmúlt évtizedekben a település, számos épületfelújításon és útépítésen vannak túl. A munka soha nem fogy el, van még sok dolgunk – jelentette ki a falu első embere.






















