Megnyílt a lehetőség a Bács-Kiskun vármegyében tanuló fiatalok számára, hogy a 2024/2025-ös tanév I. félévében 100%-os, vissza nem térítendő támogatást nyerjenek a Vármegyei Ösztöndíj Program keretében. Az ösztöndíjat közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató diákok, valamint felnőttképzésben résztvevők pályázhatják meg, amellyel jelentős anyagi segítséget kaphatnak tanulmányaikhoz.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a helyi vállalkozásokkal és önkormányzatokkal karöltve indította el 2020-ban ezt a programot, amelynek célja, hogy biztosítsa a szakképzett munkaerőt a helyi gazdaság számára, és támogassa a diákokat abban, hogy tanulmányaik befejeztével is a vármegyében maradjanak.
Az ösztöndíjprogram keretében a pályázók számára különböző szakmák és szakképzettségek kerültek kiválasztásra, melyekre jelentős igény mutatkozik a vármegyében. A preferált területek között kiemelt figyelmet kapott a mezőgazdaság, amely Bács-Kiskun vármegye gazdaságának meghatározó része. Emellett a felsőoktatásban megszerezhető pénzügyi, gazdasági, vidékfejlesztési és turizmus szakképzettségek is a támogatott területek közé tartoznak, mivel ezek kulcsfontosságúak a vármegye fejlődése szempontjából.
A program résztvevőinek vállalniuk kell, hogy a megszerzett képesítéssel a vármegye területén helyezkednek el. Külön előnyt élveznek azok a pályázók, akik nem városi jogú településen, illetve a leghátrányosabb helyzetű járásokban vállalnak munkát, ezzel is hozzájárulva a térségek fejlődéséhez.
Az ösztöndíj összege 5 hónap időtartamra a megkezdett 2024/2025. tanév I. félév:
- havi maximum 40 000,- Ft, ha a pályázó vállalja, hogy tanulmányai elvégzése után a következő járások valamely településén végez tevékenységet:
- Bácsalmási járás (Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszőlős, Csikéria, Katymár, Kunbaja, Madaras, Mátételke, Tataháza)
- Jánoshalmi járás (Borota, Jánoshalma, Kéleshalom, Mélykút, Rém)
- Kunszentmiklósi járás (Apostag, Dunaegyháza, Dunavecse, Kunadacs, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Szalkszentmárton, Tass)
- Bács-Kiskun vármegye további járásaihoz tartozó nem városi jogú települések
- havi maximum 20 000,- Ft, ha a pályázó vállalja, hogy tanulmányai elvégzése után a Bácsalmási, Jánoshalmi járásokon kívül, Bács-Kiskun vármegye valamely városi jogú településén végez tevékenységet.
Az elnyert támogatást egy összegben utalják ki az egyedi támogatási feltételeket rögzítő okirat kiállítását követő 15 napon belül banki átutalás útján, személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség terhe nélkül.
Minden további részlet, pályázati űrlap és további hasznos tudnivaló ITT található!