A gyanú szerint egy 27 éves férfi ölte meg élettársát, majd öngyilkos akart lenni.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2019. december 18-án 22 óra körül az egyik mélykúti ingatlanban egy férfi párját – feltehetően egy késsel – megölte, majd magukra gyújtotta a házat. Cselekménye után véget akart vetni életének. Őt sérülései ellátása céljából kórházba szállították. A tűzoltók eloltották a tüzet, a rendőrségi helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Helyszíni információink szerint a pár nem a gyilkosság helyszínén lakott, a ház a megölt nő húgáé. Egy szomszéd szerint a férfi és a nő már az otthonukban veszekedtek, így az asszony a testvéréhez menekült az indulatos párja elől. A férfi viszont utánament, majd újból veszekedni kezdtek, mire a férfi elvágta a nő torkát, és mellkason is szúrta. Úgy tudjuk, a nő azonnal meghalt. A férfi ezután felgyújtotta a házat, majd magával is végezni akart. Az épület több helyisége teljesen kiégett. A gyilkost életveszélyes sérülésekkel a bajai kórházba szállították. A szomszédok szerint a megölt nő húgának a gyermekei – egy két év körüli és egy óvodáskorú gyermek – a házban tartózkodtak, de még időben ki tudtak menekülni a lángok elől.
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint teljes terjedelmében égett egy nyolcvan négyzetméter alapterületű lakóépület az Attila utcában. A tűzesethez riasztott kiskunhalasi hivatásos és jánoshalmai önkormányzati tűzoltók két vízsugárral előbb megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet.
A bűnügyi helyszínelők megkezdték a vizsgálatot, az utca érintett szakaszát lezárták.