Két személyautó ütközött össze a Bács-Kiskun megyei Bócsa közelében, négyen megsérültek, egy férfit válságos állapotban vittek el a mentők.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy 28 éves román állampolgár egy Ford Mondeo típusú személygépjárműből és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedett Kecskemét felől Bócsa irányába. Az út 32.075-ös méterénél balra akart kanyarodni, ám a manőver során nem vette észre, hogy járműve előzését egy Skoda már megkezdte, ezért összeütköztek. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a Ford sofőrje életveszélyes sérülést szenvedett, egyik utasa súlyosan, másik könnyebben sérült. A Skoda egyik utasa szintén könnyű sérülést szenvedett. A Ford sofőrje beszorult a roncsok közé, a soltvadkerti önkormányzati és a kecskeméti hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki, majd súlyos, életveszélyes állapotban szállították a mentők a kecskeméti kórházba, további három sérültet Kiskunhalasra vittek. Úgy tudjuk, az egyik sofőrnél felmerült az ittasság gyanúja. A helyszínelés és a műszaki mentés miatt több órára le kellett zárni a főút érintett szakaszát. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság szakemberei vizsgálják.