A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája szerdán az ügyészi indítvánnyal egyezően – a szökés, elrejtőzés, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt – 1 hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárságú sofőrnek a letartóztatását, aki az 54-es főúton ittasan közlekedve egy járműoszlop előzése során megpördült az úton és összeütközött a szemből érkező személyautóval, melynek utasa – egy kalocsai asszony – a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A végzés nem végleges, mert ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, amelyről másodfokon a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – közölte ma a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Mint kiderült, az ukrán férfi vezetői engedéllyel és magyarországi lakcímmel nem rendelkezik és a jelen bűncselekményt vele szemben folyamatban lévő ittas járművezetés vétsége miatti büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
A gyanú szerint a 31 éves ukrán állampolgárságú férfi 2020. október 25-én 16 óra 45 perckor Bugacpusztaháza külterületén, az 54-es számú úton ittas állapotban Bócsa irányából közlekedett járművével, amikor egy járműoszlop előzésébe kezdett. Ittasságából eredő figyelmetlenség miatt nem mérte fel azt, hogy az előzést zavartalanul véghez tudja-e vinni. Amikor a szemből jövő személyautót észlelte, megpróbált visszatérni a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba, ennek során azonban járművével megcsúszott, megpördült, majd az úttesten keresztbe fordulva a szemből érkező gépjárműnek ütközött. A baleset során a vétlen személygépkocsiban hátul, baloldalon helyet foglaló kalocsai nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesettel összefüggésben a vétlen autót vezető kiskőrösi férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket, míg a gyanúsított nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.