Több helyszínen tartottak közös közlekedésrendészeti akciót a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság, a Kiskunmajsai Rendőrörs és a térség polgárőrségei.
Ellenőrizték a biztonsági övet, a járművek papírjait és minden sofőrnek az alkoholszondát is bele kellett fújnia.
Bera Tamás kérdésünkre elmondta, Kiskunmajsa város polgárőrsége, illetve a környező településeknek a polgárőrségei, – Csólyospálos, Kömpöc, Jászszentlászló, Szank – közös akciót hajtottak végre a rendőrséggel az elmúl hétvégén.
– A majsai polgárőrségének és a polgárőr csoportoknak igen jó és szoros együttműködése van a Kiskunmajsai Rendőrőrssel. Birtalan Róbert r. alezredes, a Kiskunmajsai Rendőrőrs parancsnok-helyettese fog bennünket össze, ő szokott szervezni közös akciókat számunkra és a rendőrség számára. Ezek az akciók azért jók, mert egy-egy polgárőr autóval ilyenkor rendőr is kerül, és egy tanyás külterületi akciónál nem csak egy autóban ül két rendőr, hanem jelen esetben például öt autóban, öt különböző helyen, ugyanakkor volt rendőr, és ezáltal nagyobb területet ugyanazon idő alatt tudunk lefogni. A külterületen élők nagyon nagy megelégedésével folynak ezek az akciók. El tudják mondani a polgárőrnek, illetve a rendőrnek is a problémájukat, illetve területünkön, ha nem is jelentős, de van egy migráns átvonulási rész. A Kömpöci Polgárőrség több alkalommal fogott, észlelt, tartott már vissza migránsokat, amíg a rendőrség kiérkezik a helyszínre. És ebben az esetben rögtön ugye rendőr is van a gépkocsiban, így ha ellenőrzéseink alkalmával migránsokra bukkantunk volna, akkor a rendőrség rögtön tud hatékonyabban intézkedni – részletezte a Kiskunmajsai Polgárőrség vezetője.
Bera Tamás arról is beszélt, fontosnak tartja a polgárőrség a fiatalkorúak védelmét is, különösen az idegenforgalmi szezonban. Vendéglátó egységeket is vizsgáltak a hétvégén, melyekben a fiatalkorúak szeszesitallal való kiszolgálását ellenőrizték a rendőrök. Maga a polgárőrség nem ellenőrizhet ilyet, de a rendőrséggel együttműködve a terület biztosítását tudjuk ilyenkor végezni. Ezen kívül közlekedési akcióban segédkeztek a rendőrségnek, mely során nagyon sok esetben a stoptáblával kapcsolatos szabály be nem tartását, több esetben engedély nélküli átírást, engedély nélküli vezetést sikerült a rendőröknek az ellenőrzéseik alkalmával tetten érni, illetve több más szabálysértésben is szabtak ki bírságot.
Mint megtudtuk, az akciók folyamatosak, egész nyáron, illetve egész évben fogja folytatni a polgárőrség Kiskunmajsán és a járásban, egész december 31-ig.
Fotók: Dabis Tibor