A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak a figyelmetlen sofőr ellen.
Tavaly október 8-án késő délelőtt egy 36 éves jánoshalmi férfi elautózott a Kunfehértó külterületén élő barátjához, akitől kölcsönkért egy utánfutót. Azt a kocsija mögé kapcsolta, majd hazaindult a járműszerelvénnyel. Vezetés közben azonban egy majdnem végzetes következménnyel járó hibát vétett: figyelmetlenül hajtott rá az útját keresztező vasúti sínre, ezért összeütközött az ott közlekedő menetrend szerinti személyvonattal. A baleset azért következett be, mert a gépkocsivezető könnyelműen figyelmen kívül hagyta a kihelyezett „Egyvágányú vasúti átjáró kezdete”, valamint az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblákat.
A gondatlan sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám a vonaton utazók közül senki nem sérült meg. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai az autó vezetőjét vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség elkövetése miatt kihallgatták. Az ügy vizsgálata befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.