Megszavazta a szabadkai városi képviselőtestület a 22 éve életveszély miatt bezárt szabadkai Népszínház újjáépítését – mondta el a szavazás után Lovas Ildikó, a városi önkormányzat művelődési tanácsosa.
A Népszínház főtérre néző, hatoszlopos bejárati része műemléki védettségű, és ezt eredeti formájában meghagyják. A házat 1854-ben Skultéty János tervei szerint építették és a Szálloda Pest városához nevet viselte. 1915-ben és 1924-ben is tűz pusztított benne. Az épülethez tartozó egykori istállót és a nagytermet, amely a két világháború között moziként szolgált, lebontják, az épület nagyobb és magasabb lesz (18,5-22 méter), de a városképet nem fogja rontani a modern szárny – mondta a tanácsos.
Elismerte: van félelem a lakosság és a művészek körében amiatt, hogy miként fog kinézni az újjáépített színház, de megnyugtatásul idézte a Velencei Egyezményt, amely szerint, ha egy régi épülethez hozzáépítenek valamit, el kell válnia egymástól a réginek és az újnak. Erre sok példa van a világban, így Magyarországon is – tette hozzá. A Népszínházat Radivoje Dimilovic belgrádi építész, főtervező és csapata újítja meg, s a 300-350 főt befogadó színház akusztikáját az a szlovén szakember tervezi, aki a ljubljanai operaházét is készíti.
A rekonstrukció 23 millió euróba (mintegy 5 milliárd 650 millió forintba) fog kerülni, az összeg 45-45 százalékát a köztársaság (Szerbia), illetve a tartomány (Vajdaság) és 10 százalékát a szabadkai önkormányzat adja. A Népszínház újjáépítése bekerült a szerb nemzeti fejlesztési tervbe is, ilyesmi emberemlékezet óta nem fordult elő Szabadkán – mondta Lovas Ildikó. Tíz évig folyt a tervezés, az engedélyeztetés és most – a képviselőtestületi szavazás után – két héten belül megkezdődhet a bontás.
A színházat Lányi Ernő alapította 1908-ban Narodna Kazalista – Népszínház néven, és úgy tervezik, hogy 2008-ban, a 100 éves évfordulón újraalapítják, sőt meg is nyitják a kapuit a színházszerető közönség előtt. A Népszínháznak 1945-től lett hivatalos társulata, először magyar nyelvű, majd horvát nyelvű is. Ma két társulat, magyar és szerb működik Szabadka egyik átalakított mozijában.
Lovas Ildikó reméli, hogy az újjáalakított színházzal megfelelő koncertteremhez is jut a város, így újjászerveződhet a filharmonikus zenekar, lesz méltó helye az újévi hangversenyeknek is. A magyar határhoz közeli Szabadkának mintegy 150 ezer lakosa van, köztük 38 ezer magyar.
stop.hu