A járásbíróság 4,5 év börtönre és öt év közügyektől eltiltásra ítélt egy 41 éves kiskunhalasi férfit, míg 44 éves – szintén kiskunhalasi – társával szemben három év börtönt és három év közügyektől eltiltást szabott ki lopássorozat elkövetéséért – számolt be róla a baon.hu.
A 2018. szeptember 12. és 2019. február 7. napja közötti időben kiskunhalasi – túlnyomórészt lakatlan – házakba törtek be és onnan különböző értékeket, elsősorban pénzt és arany ékszereket loptak el. A lopásokkal összesen közel kétmillió forint kárt okoztak, amelynek csak egy kisebb része térült meg. A bíróság az egyik vádlott bűnösségét 25, társáét pedig 23 lopásban állapította meg. Egyúttal kötelezte őket mintegy másfél millió forint összegű kártérítés megfizetésére.