Őrizetbe vették a jánoshalmi rendőrök azt a helyi férfit, aki a gyanú szerint néhány hónap alatt tucatnyi bűncselekményt követett el.
A jánoshalmi rendőrök 2023. november 13-án délelőtt őrizetbe vettek egy 27 éves helybélit. A férfi a gyanú szerint még szeptemberben – rövid szóváltás után – bántalmazott egy fiatalt, akinek könnyű sérülései keletkeztek. Tettét azzal indokolta, hogy áldozata mutogatott neki.
A bűnelkövetőt a rendőrök nem csupán garázdaság és testi sértés gyanúja miatt vették őrizetbe. A férfi rövid idő alatt több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett. Többek között egy dohányboltból ellopott 20 doboz cigarettát, egy ingatlanból pedig – besurranással – tévét emelt el. A bűnlajstrom ezzel nem ért véget: azért is feljelentették, mert az általa bérelt lakásból eladott jó néhány tárgyat, többek között az ingatlan vaskapuját. A gyanúsított még tavasszal betörte egy lakóház ajtaját, és onnan háztartási berendezéseket lopott el, júliusban pedig fizetés nélkül távozott egy étteremből. Orgazdaságot is elkövetett, amikor egy lopott nyakláncot beadott a zálogházba.
A csalással, sikkasztással, pénzmosással, garázdasággal, testi sértéssel és többrendbeli lopással gyanúsított jánoshalmi lakost a nyomozók kihallgatták, majd kezdeményezték letartóztatását.