A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom 2018 óta keresi minden évben a családbarát megoldásokban elől járó kórházi osztályokat és kórházakat.
A 2020 tavasza óta életünket meghatározza a járványhelyzet, amely a frontvonalban, az egészségügyben dolgozókra minden eddiginél nagyobb terheket rakott. Ennek figyelembevételével a pályázatot alapító két szervezet a hagyományostól eltérő módon keresi 2021-ben a kórházak életében előforduló legjobb családbarát gyakorlatokat. Idén családbarát történeteket vártunk! Ezeket a példaadó történeteket mutatják most meg a nagyközönségnek.
– Fontos célunk elismerni az egészségügyben dolgozók kitartását és erőfeszítéseit, azt hogy fáradtan és kimerülten is keresik az emberbarát- és családbarát megoldásokat a betegek és a munkatársaik számára – írják. Várják a közönségszavazatokat a leginnovatívabbnak, legmeghatóbbnak ítélt történetekre április 30-ig!
A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Családbarát Szülészet-nőgyógyászat és Újszülött Osztály Kiskunhalason címmel adta be a pályázatát, amelyre itt lehet szavazni. A Kiskunhalason szültem/szülök Facebook csoport pályázata itt olvasható, szavazni pedig ugyanazon a felületen lehet.
Pályázat
Családbarát Szülészet-nőgyógyászat és Újszülött Osztály Kiskunhalason
A gyermekvállalás, a várandósság, felkészülés a szülésre, az újszülött ellátása minden családban sok izgalommal és kihívással jár. Intézményünk, a CSBSZ 2019 pályázat adta lehetőségeket kihasználva szülésfelkészítő tanfolyam indítását tervezte. A járvány azonban mindannyiunk életét alapjaiban megváltoztatta! Mivel a személyes találkozásra nem kerülhetett sor, kerestünk egy olyan platformot, amely minden résztvevőnek rendelkezésére állhatott. Így a Facebook felületén csatlakoztunk a „Kiskunhalason szültem/szülök” zárt csoporthoz. A tagok többségében várandós kismamák. 1895 fő alkotja. 2020. október végétől, szerdánként, 11 héten át élő-online előadásokat nézhettek meg az érdeklődők. Az előadások témájához valós időben, bárki tudott kapcsolódni. Kérdéseket chaten tehettek fel.
A csoport szakmai menedzselését segítő orvosok, szülésznők, védőnők, újszülött csecsemő és gyermekápolók, gyógytornászok, pszichológus válaszaikkal, tanácsaikkal segítették a kismamákat. Nagyban elősegítette eredményes munkánkat az informatikus kollégánk. Az előadások 3-4 napig visszanézhetőek voltak, így a nézettség jelentősen megemelkedett. A várandós kismamák jól éltek azzal a lehetőséggel, hogy a szakembereket otthonról elérhették, akik szabadidejükben is megválaszolták kérdéseiket. Ez folyamatos nyomon követést tett lehetővé és biztonságot adott a járvány alatt.
Tapasztalatunk a visszajelzésekből nagyon pozitív. A kismamák egyedülálló összefogásnak értékelték ezt a lehetőséget. Az online tanfolyami forma megvalósítása igazi csapatmunka! Ennek az együttműködésnek alapeleme, mozgatója a rugalmasság. A személyes kapcsolat hiányát jól kompenzálta a kialakult csoport-interakció.
Az online szülésfelkészítő tanfolyam jelenleg is folyik, így a megkezdett munka tovább segíti a bizalom és biztonság megerősítését. Úgy érzem, ha valamit, akkor ezt „ Családbarát kórházi Innovációnak lehet nevezni – járvány idején”