Tavaly hatalmas károkat szenvedett el Kiskunmajsa és térsége, tízezrével hullottak el az állatok. Mint arról korábban beszámoltunk, a madárinfluenza vírusfertőzésben érintett 226 Bács-Kiskun és Csongrád megyei gazdaságban mintegy 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret.
A kór ismét megjelent: újabb területen igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte – közölte a Nébih.
A tájékoztatás szerint egy kerekegyházi, nagy létszámú tojótyúkot tartó gazdaságban a tojástermelés nagyarányú csökkenése és a lágy héjú tojások számának drasztikus emelkedése miatt felmerült a madárinfluenza betegség gyanúja. A mintavétel alapján csütörtökön reggelre a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét – írja az MTI.