Ma a világon 8 milliárd ember beszél a Covid-járványról, de nem hiszem, hogy van 800 ember, aki TÉNYLEG tudja, mi az igazság Covid-ügyben. Mi a tudás? Az, amit élményszinten tapasztalunk: a kedvesünk csókját, a gravitációt, a fogfájást, a napsütést. Ami hallomásból van, az nem tudás, hanem csak hiszékeny vélemény.
Oltassam-e be magam, vagy sem? Mi igaz és jó, és mi nem? Milyen vírus ez a Covid-19? Megment vagy megöl a vakcina? Tényleg az ufók, a profitvadász gyógyszergyárak, Bill Gates, Soros Gyuri bácsi vagy maga a patás Ördög hozta létre a vírust és rá a vakcinát? Tényleg egy tömeggyilkossághoz asszisztálnak az orvosok? Sőt, talán nincs is vírus. Kamu, hatalomátvétel, globális génkísérlet az egész és nem az emberek védelmét szolgálják a korlátozások, hanem a polgárok elnyomását?
Vagy nem ez a hajmeresztő verzió az igaz, hanem a hivatalos magyarázat? Tényleg van vírus, komoly a baj, kell a védőoltás? És csak tényleg ellentmondásos, abszurd paranoia azt hinni, hogy a kormányok és a virológusok mind szociopata közreműködői egy világméretű emberkísérletnek?
Mi az igazság, kire (ne) hallgassak én, a névtelen egy a nyolcmilliárdból? És ha hiszek valakinek? – az is csak vélemény: bizonytalan bizakodás. Ma minden és mindennek az ellenkezője igaz lehet. Adat, grafikon, meggyőző szakkifejezések, információ mindenre van, de már semmi sem mutat „tájékot” – vagyis az infó sosem válik tudást adó tájékoztatássá. Az „információs társadalom” korában azzal szembesülünk, hogy információnk egyre több van, de hasznos tudásunk egyre kevesebb.
De nem is ez a bajom, hanem az, ami bennünk, irányvesztett tömegekből feltör. A régi forradalmak idején mindig világos volt a képlet: elég volt a papokból, a zsarnokokból, a nácikból vagy a kommunistákból. De most a „közösségi” médiumok bolond lyukaiban a tájékozatlanság ijesztő mélységei tárulnak fel. Nem szokványos butaság ez, hiszen infónk van – épp a túl sok információ vakítja el a tömegeket. A vakság nem az, amikor nem tudunk valamit – a tudatlanság gyógyítható óvatossággal, vagy tanulással. A vakság az, amikor nem is tudjuk, hogy nem tudunk valamit. És ez menthetetlen. Aki rosszul lát, óvatos; de aki nem tudja, hogy rosszul lát, diadalmasan megy a szakadékba. Ez vagyunk mi.
Ma azon forrong a fél emberiség, hogy visszakapja a régi, a korlátozások előtti életét. Most lelepleződik, mi a fontos. Hogy megint mehessünk színházba, fagyizhassunk maszk nélkül, és kondenzcsíkosra repülőgépezhessük a sztratoszférát. Ja, és hirtelen baromi fontosak lettek az emberi jogaink is. Nehogymá’ majd pont a tisztiorvosok mongyák mög annak az istenadta okos népnek, hogy mikó’ mit szabad.
Ilyen alacsonyra lőjük be a forrongásaink nívóját. Eddig senkit sem (keveseket) érdekelt az emberi jogok helyzete. Butább országokban még divat is jóízűen gyűlölni a civileket, a liberálisokat. Minket, magyarokat például abszolúte nem érdekelt eddig, mi lett a demokráciával, a sajtóval, a jogainkkal, mit műveltek a nemzet moráljával a rendszerváltás óta gyütt és ment politikusok: lapultunk, mint izé a fűben. De ha maszkot kell venni az utcán, akkor mindjárt Hitlert és Sztálint kiáltunk.
Az sem érdekel senkit (keveseket), hogy mi lett közben a bolygóval. A pusztulás szélére juttattuk az életünk alapjait: a termőföldet, a vizeket, a levegőt, az időjárás rendjét fenntartó ökoszisztémákat. (Zárójelben: amikor holnapután komolyra fordul a klímaválság, a legjobb napunk is gyötrelmesebb lesz, mint ma a legszigorúbb korlátozás.) Ez senkit sem aggaszt, de ha a zárlat miatt nem mehetünk buliba, akkor égig ér a hangunk. Sőt, még követeljük is vissza a régi életünket…! Aztán ha majd visszakapjuk, akkor megy tovább minden úgy, mint azelőtt: tovább irtjuk az erdőket, ész nélkül vásárolunk és iszunk, épül a szép régi világ.
És ha a szép régi életünk következtében a Covidnál is súlyosabb vírus tör elő az egyik feldúlt ősi erdőből-mocsárból, akkor majd jól letagadjuk és elvitatkozzuk azt is. Csak felnőni és látni ne kelljen. És végül a vakságunk nagy okosságában szépen kipusztulunk.