Megvan a 2,5 millió beoltott, így életbe lép a lazítás első lépcsőfoka – jelentette be Orbán Viktor Facebook-oldalán kedden délután. Nyithatnak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások is.
Orbán Viktor a videóban azt mondta: „A mai napon fontos mérföldkőhöz érkeztünk. 2,5 millió honfitársunk beoltva.” A kormányfő úgy fogalmazott: „egy éve háborús időkre emlékeztető állapotok között, korlátozások, kijárási tilalom és személyes veszteségek mellett éljük az életünket. A vírus háborút indított ellenünk, és az egyetlen, győzelemmel kecsegtető fegyver a vakcina”.
Orbán Viktor közölte: egy hónap alatt két és félszeresre növelték a beoltottak számát. Ezért – folytatta – holnaptól nyithatnak az üzletek, és újraindulhatnak a szolgáltatások.
Hozzátette, járványügyi intézkedések továbbra is lesznek, ezek betartását kérte. Közölte azt is: az oltást hasonló tempóban folytatják. Megköszönte az orvosok és az ápolók munkáját, a magyar embereket pedig arra kérte, hogy regisztráljanak, és vegyék fel az oltást. „Magyarország lehet, Magyarország lesz az az európai ország, ahol a leggyorsabban jut vakcina mindenkinek. Nekünk minden élet számít!” – fogalmazott.
Szerdától az alábbi intézkedések lépnek életbe:
- A kijárási tilalom marad, de este 10 óra és reggel 5 óra közötti időszakra módosul.
- Az üzletek reggel 5 óra és 21:30 között lehetnek nyitva.
- Az üzletek, négyzetméter-alapú szabályok mentén nyitva lehetnek, 10 négyzetméterenként 1 vásárlóval.
- Kinyithatnak a szolgáltatók, így a fodrászok, kozmetikák, stb..
- A vendéglátó helyiségek továbbra sem működhetnek normál üzemben, csak az ott dolgozók tartózkodhatnak ezekben az egységekben. Az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében az ehhez szükséges időtartamig mehetnek be az emberek az éttermekbe.
- A szállodák továbbra sem fogadhatnak vendégeket, kivéve az üzleti, gazdasági, oktatási tevékenység céljából érkezőket.