Szülőnek lenni jó címmel másfél hónapos kampány indult – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
Az államtitkár felsorolta a jelenleg is elérhető családtámogatásokat többek között azt, hogy
- azok a fiatalok, akik felsőoktatási tanulmányaik alatt vállalnak gyermeket, két évig jogosultak gyedre, az első gyerek után felfüggeszthetik a diákhitel törlesztését, ha megszületik a második gyermek, akkor mentesülnek a diákhitel felének megfizetése alól, a harmadik után pedig egyáltalán nem kell visszafizetniük.
- A harmadik és további gyermekek után a jelzáloghitelből egy-egy millió forintot átvállal az állam,
- valamint ingyenes a nyelvvizsga és a KRESZ-vizsga a fiatalok számára.
Novák szerint még lesznek további meglepetések, a családtámogatási rendszer bővülni fog.
napi.hu