Kifejezetten jó hír, hogy van egy olyan alternatíva is az árnyékolók népes világában, ami a kisebb teraszok esetén is adhat mobil vagy akár fix lehetőségeket. Mindezt persze anélkül, hogy “négyzetméterenként” lenne szükség egy kicsi napernyőre, ami bizony akadály is lehet az asztalok között lavírozva az ételekkel és italokkal megpakolt tálcákkal.
A Vendrey Góliát napernyőivel könnyedén meg lehet oldani ezeket a mindennapos kihívásokat, mert a méretéből adódóan képes megadni minden olyan előnyt, amit a kisebb napernyők is, de emellett sokkal nagyobb területen képes árnyékot adni, így kényelmesebb.
Tarts velünk és mutatunk néhány olyan előnyt, amiért megéri ezt választani és eláruljuk azt is, hogy mit tud ez a modell. Végül pedig arról is szó lesz, hogy milyen kivitelben lehet megvásárolni, ami igazán sokoldalúvá teheti a kínálatot.
Néhány ok, amiért érdemes ezt választani
A klasszikus dizájn szerelmeseinek minden bizonnyal jolly joker ez a megoldás, mert pont olyan kinézettel rendelkezik, mint bármelyik napernyő, de emellett a mérete magáért beszél.
Ez párosul a megszokott egyszerű használattal, ami még kívánatosabbá teheti ezeket az óriásokat. Az viszont egy kis csavar a dologban, hogy nemcsak a sokszögletű változatokra lehet gondolni, hanem a különböző négyszögletű modellek is elérhetők.
Ennek megfelelően a méret tekintetében is vannak alternatívák, így a góliát megnevezés ellenére is rugalmasak a lehetőségek. A használat mellett pedig a telepítés sem igényel külön szaktudást, mert pillanatok alatt felállítható bárhol.
Mire számíthatunk egy Góliát napernyő esetén?
Tökéletes reklámfelület amellett, hogy gondoskodik a hűs árnyékról, így kifejezetten ajánlott olyan helyeken, mint a kicsi fagyizók, a kisebb üzletek vagy vendéglátóhelyek teraszai. A logó elhelyezése pedig gondoskodik róla, hogy messziről felismerhető legyen a hely és nem utolsósorban a szitanyomás is elérhető.
A Vendrey csapata készséggel áll rendelkezésre ilyen téren, de az UV-stabilizált ponyva és az időjárásálló kivitel lehetőségéből nem engednek. Minden olyan helyen, ahol nem megoldható a nagy méretű árnyékoló a falon rögzítve, ez tökéletes megoldás.
A legjobb pedig az, hogy valóban teljes mértékben személyre lehet szabni, így a cég arculatának megfelelően lehet kialakítani. Biztosítja, hogy a vendégek hűs árnyékban fogyasszák el a kellemes italokat vagy akár az isteni ebédet.
Milyen kivitelben elérhető?
Szó volt arról, hogy nem csak egy formában lehet megrendelni, ami szó szerint azt jelenti, hogy a formáját illetően rugalmasak a lehetőségek. Így lehet igazodni a rendelkezésre álló helyhez és az adottságokhoz is, mert nem biztos, hogy a sokszögletű mindenhol gond nélkül elfér, de a téglalap alakú viszont igen.
A rögzítés módja szerint pedig a Vendrey kínálatában elérhető a beton nehezékes talp és a fix megoldás is, ami csőhüvelyes telepítést jelent. A színek és a megjelenés pedig csak a fantázián és a céges arculaton múlhat, de az biztos, hogy számos helyen tökéletes választás lehet a Góliát napernyő.