A helyi identitás erősítése érdekében tartottak online konferenciát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat egyik pályázatának keretében.
A tanácskozásba 94 különböző helyszínről, több mint 110 érdeklődő kapcsolódott be. Az előadás-sorozat célja volt, hogy egyrészt felvázolja a helyi identitás, az értékorientált térségi fejlesztés, a társadalmi innováció és a társadalmi marketing korszerű hazai trendjeit, másrészt a neves, gyakorlati területről érkező előadók segítségével a megye településein és azok együttműködéseinek körében is alkalmazható módszereket, jó gyakorlatokat mutasson be.
A konferenciát Dr. Mák Kornél a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd többek között Michl József Tata polgármestere, valamint Kézy Béla terület- és városfejlesztési szakértő tartott előadást. Az előadókhoz folyamatosan érkeztek a kérdések a chat felületen keresztül.
A délutáni online műhelymunkában is sokan részt vettek, így közösen tudták összegezni a nap tapasztalatait és az új információkat.
(forrás: facebook.com/bacskiskunamimegyenk)