Nem mindennapi jutalmat kapott ma öt cigány iskolás.
50 kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező kiskunhalasi roma iskolás közül választották ki azt az öt legszorgalmasabb tanulót, akik egy-egy tablettel lettek ma gazdagabbak.
„A gyerekek nagyon boldogok voltak, hiszen nem számítottak rá, hogy karácsony után ilyen meglepetésben lesz részük” – tudtuk meg Szűcs Csaba alpolgármestertől.
„Az Országos Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál pályázatból visszamaradt eszközökből sikerült öt darabot megkapni. Nagy eredmény, mert a megyeszékhely is csak négyhez juthatott hozzá. Ezzel az „ajándékkal” is szeretnénk ösztönözni a cigány iskolásokat, hogy érdemes tanulni, kiválóan teljesíteni, mert meg van az eredménye„ – mondta a politikus.

