A KVDÖK képviselői kedden délután a Thorma János Múzeumban tettek esküt és megkapták szimbolikusan megbízólevelüket, valamint a város jelképes kulcsát a városvezetőktől és az ifjúsági kerekasztal elnökétől.
A 2018-2019-es tanévet megkezdve valamennyi kiskunhalasi oktatási intézményben új diákönkormányzati választásokat tartottak. Ezt követően megjelölték, hogy a Kiskunhalasi Városi Diákönkormányzatban (KVDÖK) mely diák fogja küldöttként képviselni az adott intézmény tanulói közösségét tudtuk meg Kuris István Lászlótól, a ifjúsági kerekasztal társelnökétől.
A napokban történt meg a tisztújítás, ahol Hegedűs Ildikó (Bibó) diákpolgármester az újabb tanévre is bizalmat kapott. Feladatát Kothencz Dorisz (Szent József) és Szabadi Ármin (Szilády) diák-alpolgármesterként segítik, akik az általános és középiskolai korosztályt képviselik.
– A KVDÖK soha ennyi küldöttel nem dolgozott még, összesen 28 fiatal képviseli a kiskunhalasi iskolákban tanuló diákokat. A munkában idén ősztől már minden általános és középiskola és a nemzetiségi önkormányzat mellett két kollégium is delegált fiatalokat
– mondta el Kuris István László.
Képek: Juhász D. Géza























