Iskolánk két 12-es tanulója – Birgés Evelin és Vincze Miklós – tagja lehetett annak a szerencsés csoportnak, akik Deli Andor vajdasági származású európai parlament-képviselő meghívására részt vehettek egy strasbourgi kiránduláson, aminek keretében majd 40 Bács-Kiskun megyei diákkal együtt betekintést nyerhettek az Európai Parlament munkájába, beszélgethettek annak egy képviselőjével és belehallgathattak egy plenáris ülés felszólalásaiba.
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a diákok a hivatalos programon kívül Strasbourg óvárosával is megismerkedhessenek, és egy sétahajóról csodálhassák meg annak a történelembe nyúló gyönyörű régi épületeit.
Elmondhatjuk, hogy a kirándulás tényleg hasznos volt, hisz egyikőjük úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió témakört szeretné húzni az érettségin, a másik diák pedig a kirándulásnak köszönhetően biztos fel fogja ismerni a gótika stílusjegyeit!
teko.hu, Sütőné Mohos Anita


