Jól sikerültek Kiskunhalas polgármesterének múlt heti kínai tárgyalásai. Gyovai István szerint jelentős előrelépések történtek a kiajánlott befektetési lehetőségek ügyében. A logisztikai központ esetében pedig szándéknyilatkozat aláírására is sor került.
Mint arról már hírt adtunk a WIOT (World Internet of Things) meghívására március 22-29 között húsz gazdasági társaság és Kiskunhalas város kapott lehetőséget közvetlen kínai üzleti tárgyalásokra kínai partnerekkel. (A WIOT a Kínai Népköztársaság Tudományos és Technológiai Minisztériumának és Guangdong tartomány Foshan városának is szerződött partnere.)
A több napos eseménysorozat során Kiskunhalas polgármestere megbeszélést folytatott több politikai és gazdasági vezetővel, köztük Wang Ling alpolgármester asszonnyal (Foshan City), Foshan több városrészének politikai vezetőjével, polgármesterével, alpolgármesterével, Kelvin Ma úrral, a WIOT tulajdonos vezérigazgatójával, több helyettesével, és Wu Xiangiang úrral, a Shunde Befektetési Hivatal igazgatójával, valamint számos gazdasági vezetővel.
Gyovai István szerint rendkívül fontos lépés történt az általa kitűzött három cél elérésében. Szándéknyilatkozat aláírására került sor a WIOT vezetőivel, melyben egy Kiskunhalason létesítendő logisztikai központ beruházásának megszervezésére tettek ajánlatot.
E mellett érdeklődés mutatkozott a Semmelweis Kórház és a Halas Thermál gyógyfürdő közötti területen egy kínai gyógyászati központ építésére és működtetésére mind a politikai, mind a befektetési vezetők részéről. A napelem-, ledgyártás halasi telepítésével kapcsolatban viszont nem történt előrelépés, csak a termékek értékesítésére mutatkozott igény.
A polgármester szerint az üzleti úton részt vett halasi cégek, az Aranykapu Zrt. és a Radix Kft is szándéknyilatkozatokkal, és konkrét üzleti ajánlatokkal zárták tárgyalásaikat.
Gyovai István szerint az üzleti kapcsolatokon túl személyes rokonszenv is több esetben kialakult, ami alapján joggal remélhetjük, hogy rövidesen egy kínai delegáció látogat városunkba, az említett projekteket megalapozó helyszíni tájékozódásra.
forrás: kiskunhalas.hu