2016 tavaszán elindultak az új turisztikai pályázati lehetőségek. Ezen új lehetőségek első komplex programja a GINOP keretei között jelent meg. Mivel Kiskunhalas minősített gyógyhely lett 2016. februárjában, és kizárólag ÁNTSZ Országos Tisztiorvosi Hivatala által nyilvántartásba vett gyógyhelyek pályázhattak a gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztésére, így a halasi önkormányzat jó eséllyel indulhatott a támogatásért.
A Széchenyi 2020 tájékoztatása szerint a 876 510 464 forintot nyert el Kiskunhalas. A hozzávetőleg 900 millió Ft összköltségvetésű beruházás magába foglalja majd a Csetényi Park komplex rekreációs és élményparkká fejlesztését, benne csónakázó tó, kalandpark, csipkelabirintus, kültéri fitness park, étterem, futópálya és kisvonat létesítését, vonzó városkép kialakítását egyedülálló képzőművészeti alkotások kihelyezésével, a Sportcentrumban és a Semmelweis téren, turisztikai és információs táblák kihelyezését, parkolófejlesztést, a kórház és a parkoló közötti sétaút meghosszabbítását, valamint egy vendéglátóegység és egy látogatóközpont kialakítását.
Farkas Dániel alpolgármester a Halasinfo kérdésére elmondta, napokon belül egy sajtótájékoztatón fogják elmondani a pontos részleteket a fejlesztésekről.
A 2016.02.25-én megtartott testületi ülésen tárgyalták a képviselők a városfejlesztési és üzemeltetési osztályvezető által benyújtott napirendi pontot. Tóth Péter elmondta, a pályázat nem strandfejlesztésről szól, hiszen az európai uniós ciklusban uniós forrásokat nem lehet fürdőfejlesztésre fordítani. A felhívásra benyújtandó pályázat keretében a város elsősorban a Csetényi park komplex turisztikai fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés akcióterülete kiterjed a városházától a Sóstóig, ezen a területen belül egységes koncepció mentén végeznék a fejlesztéseket, melyek felfűzve, egymást erősítve tennék még vonzóbbá településünket.
Pályázó neve: KISKUNHALAS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Projekt megnevezése: A kiskunhalasi Halasthermál Gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése
Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Pályázati kiírás megnevezése: GINOP-7.1.3-15 – Gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztése
Bács-Kiskun Projekt helyszíne (település): Kiskunhalas
Megítélt összeg: 876 510 464 .- HUF
Támogatás aránya: 98 %
Támogatási döntés dátuma: 2017.07.21
Forrás: ERFA
Ország: Magyarország
Beavatkozási kategória: Uniós társfinanszírozási ráta: 83,0545560627 – ERFA
Projekt összköltség: 897 041 568 .- HUF