Török Zsolt, a térség szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének meghívására választókerületünkben járt Vadai Ágnes. A Kormányváltók DK-s politikusa bácsalmási lakossági fórumán többek között arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt 4 évben nem foglalkozott az állampolgárokkal, valójában csak hatalmat akart, hogy földet, trafikot, takarékszövetkezetet és pályázati pénzeket osztogasson családtagoknak, barátoknak. A rendezvényen ott volt a település Fideszes polgármestere is.
Bácsalmáson a Művelődési Házban teltház előtt tartott több mint két órás lakossági fórumot tegnap este Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa. A Kormányváltók képviselője beszélt az ország romló gazdasági állapotról, valamint a középosztály így az óvónők, tanárok, orvosok és közalkalmazottak lecsúszásáról. Mint fogalmazott, most tényleg igaz a Fidesz 2006-os választási szlogenje, amely szerint rosszabbul élünk, mint 4 éve.
Vadai kijelentette, nem hülye képzésekre kell küldeni a közmunkásokat havi 49 000 forintért, hanem értelmes munkát kell az embereknek adni. A baloldali politikus beszélt a náci eszmék térhódításáról is. Megerősítette, hogy a Jobbik kirekesztő, antiszemita, és veszélyes a társadalomra.
A rendezvényen felszólalt a Közmunkás Szakszervezet társelnöke, az éhségmenetek szervezője Komjáthi Imre is.
HI