A szanki Kiskun emlékhely folytatta kéthetenkénti előadássorozatát. Ahogyan arról már hírt adtunk „Könnyű-e a könnyűlovas?„ címmel, Mester Sándor kiskunhalasi történelemtanár, népművelő osztotta meg ismereteit a jelenlevőkkel, akik közül többen érkeztek Kiskunhalasról is.
Az előadó egyrészt vitte tovább a korábbi gondolatsort az 1278-as dürnkruti csatáról, az ütközet emlékének megörökítéséről, illetve a magyar/kun vitézségnek emléket állító kegyeleti hely alakulásáról, az abban megvalósult kisKUNhalasi szerepvállalásról.
Bemutatta a 2009-es ötlettől, azaz dr. Négyesi Lajos hadtörténész, csata és hadszíntérkutató, kun világtalálkozó alkalmával tartott előadásától, 2016-ig, amikor is a hagyományok ápolásban mindig kiemelt szerepet játszó halasi Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület mellé állt a halasi helytörténész kezdeményezésének.
2017-ben kialakult a koncepció, majd 2018-ban, a kezdeményezők számára is meglepő gyorsasággal elhelyezésre került az emléktábla Ausztriában, és sor került egy fácska elültetésére, amely halasi földben gyökeredzett, de a Morva mellett cseperedik, azóta is szépen.
Természetesen ehhez kellett az egyesület elnökének, Szegletes Lászlónak a hihetetlenül aktív munkája, aki kiemelkedő szerepet vállalt a megvalósításban, az avatásban, de sajnos az első évfordulót már nem élhette meg, túl korán távozott közülünk. Így aztán sem a magyar, halasi közreműködéssel is megújuló jedenspeigeni emlékkiállítás avatásán, sem a csatára emlékező 2019. évi lovagi játékokon már nem vehetett részt, emlékét és a történteket már csak Mester idézhette fel a jelenlévők előtt.
Mindenesetre a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesületnek és Kiskunhalas Város Önkormányzatának – Fülöp Róbert polgármester maga is részt vett az avatáson – köszönhetően ma már külön helye van az emlékparkban a kunoknak, a szomorú emlékezetű IV. Lászlónak, a Habsburg Rudolfot hatalomra segítő magyaroknak.
A lassan már feledésbe merült könnyűlovas harcmodor továbbélésében, fennmaradásában – az előadó szerint – kiemelkedő szerepet játszottak a kunok. Szerepük volt, lehetett abban, hogy Magyarországon – és áttételesen a régióban is – megmaradt, fennmaradt ez a harci taktika, forma, sőt, nem csak megmaradt, de fejlődésnek is indult. Európa más csataterein is megjelentek – zsoldban, királyukat kisérve – a kunok, illetve a híradások megörökítették, hírül adták a korábban lebecsült, gyávának tartott „nyargalászók” valódi harctéri jelentőségét.
Míg Európa nyugati fele a „nehézlovasság” irányába fejlesztette lovasságát, a katonai „elitet”, addig nálunk – egyébként a honfoglalástól, államalapítástól soha el nem hanyagolható erőként – megmaradt, sőt egyre nagyobb szerephez jutottak a könnyűlovas elemek. A nyugati lovagság egyrészt ténylegesen is „elnehezült”, nehézkessé, rugalmatlanná vált, a szűk, vagy mocsaras terepen nem, vagy alig volt használható, kialakult ellene a megfelelő harci taktika, illetve a lőfegyverek, a fegyelmezett professzionalista katonaság kialakulása után szinte hasznavehetetlenné váltak, addig a könnyűlovasok jelen voltak továbbra is, sőt szerepük – bár átalakult – egyre fokozódott.
A kunok feudalizálódásával párhuzamosan katonai lehetőségük, szerepük csökken, járványok pusztítják szállásterületeiket, az asszimiláció felgyorsítja társadalmi átalakulásukat.
De – az előadó véleménye szerint – többek között ők is bizonyságát adták annak, hogy a könnyűlovasok nem egy „könnyű” lovas-egység, hanem fontos szerepet betöltő katonai elem, fenntartása, fejlesztése, fennmaradása mindenképpen indokolt.
Mátyás hadában megjelennek a kifejezetten már huszároknak nevezett alakulatok.
Mester szólt a „huszár” megnevezés körüli évszázados nyelvészi-történészi vitáról, a török kor és a kuruc idők lovasairól, huszáralakulatairól.
Ez utóbbiak kapcsán beszélt a szatmári béke utáni folyamatról, amikor az emigrációba kényszerült magyar katonák több helyen szerepet játszottak más országok könnyűlovas/huszár alakulatainak megszervezésében. Külön és részletesen beszélt a mindmáig létező francia Bercsényi „Ejtőernyős Huszárezred”-ről, hagyományaikról, melyben mai napi jelentős magyar elemek vannak. ( https://en.wikipedia.org/wiki/1st_Parachute_Hussar_Regiment ) Többek között például el kell tudni énekelniük egy Rákóczi nótát, amit ünnepi alkalmakon, mint „ezredhimnuszt” adnak elő közösen.
Szóba került az örökösödési háború, ennek kapcsán természetesen a redemptió, és a Jászkun-Nádor huszárezred története is. Bemutatta létrejöttük körülményeit, fontosabb hadjáratokat, az egyenruhájukat és annak elemeit, a színezék és a jelképek szerepét, jelentőségét. Ennek kapcsán külön szólt a mai hagyományápolásról a Kiskunhalasi Lovasbandériumról (1996) és a Majsai Kiskun Huszárbandérium (2000) létrejöttéről, tevékenységéről.
A XVIII században az amerikai függetlenségi háborúban is van magyar huszár hős, Fabriczi Kováts Mihály huszárezredes, aki az Amerikai Lovasság (United States Cavalry) alapító atyja” – a lengyel Kasimir Puladskivel közösen. Fontos szerepe volt az amerikai függetlenségi háborúban. Hősi halálának helyszínén, Charlestonban életnagyságú lovas-szobor őrzi máig az emlékét. Bizony, a legendás amerikai „kékkabátosok elődeinek” első lovassági szabályzatát magyar ember írta, valószínűleg magyar példák alapján.
Megkerülhetetlen időszak a napóleoni háborúk kora, amikor több kiváló huszárkalandot, hőstettet csodálhattak meg Európa katonanépei, és szintén sok helyen jött létre „huszár-husard-hussar-husaria” ezred, egység.
Igaz most nem jutottak el más kontinensre, de szóba került mág az argentin „Regimiento de Húsares del Rey”, a chilei „Regimiento de Húsares de la Gran Guardia Nacional”és a perui „Squadrons of Hussars of the Peruvian Legion of the Guard” is. Róluk – és esetleges magyar gyökereikről (?) – majd talán később.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadtörténete, de ezen túl számtalan regény, visszaemlékezés, többek között Than Mór festményei állítanak emléket a „könnyűlovas” huszár katonahősöknek. Szó esett természetesen róluk is.
A bukás után ismét emigráció, ismét példaadás: 1859-ben a szárd király huszárságát (Usseri di Piacenza) Bethlen Gergely ezredes, majd tábornok szervezte meg, akik később sikerrel harcoltak – Garribaldi oldalán is – az olasz egységért, függetlenségért.
Őszintén meglepte a hallgatóságot, hogy még a modern, tömegfegyverekkel vívott háborúban is jutott szerep a magyar huszárnak: az utolsó dokumentálható huszárrohamot 1941. augusztus 16-án Nyikolajevnél vezényelte Mikecz Kálmán. A jelentések szerint a huszárcsapat erősítésként érkezett, az orosz állásokat kellett áttörniük a német katonák előtt, akik – saját bevallásuk szerint – hiába próbálták áttörni az orosz vonalakat. A karddal és géppisztollyal felszerelt lovasok egyetlen rohammal áttörték a frontot. Az elképedt szemtanúk beszámolói alapján úgy kerültek be a történelembe, mint akik karddal futamították meg a szovjet hadsereget.
Több ország huszáralakulatát villantotta fel Mester, aki előadása végén beszélt tavaly tavaszi koppenhágai élményéről, amikor az utcán gördülő királyi limuzint „huszárok” kísérték, lépésben. Természetes, hogy utánanézett kik ők, „honnan jöttek”?
És ezt találta, őszinte megelégedésére: „Guard Hussar Regiment – Royal Danish Army. „….Inspired by the …. Hungarian hussars. Active: 10. February 1762.” azaz a „Dán Királyi Hadsereg Huszárregimentje, létrejött magyar mintára, működik: 1762. február 10 óta.”
(https://en.wikipedia.org/wiki/Guard_Hussar_Regiment_Mounted_Squadron )
Így akkor minden rendben is van: voltak, vannak, lesznek is huszárok, még ha a szerepük átalakult, akkor is.
És, talán nem túlzás azt mondani konkluzióként: a huszárok (is) bizony könnyűlovasok, akik nem is annyira könnyű lovasok, ezt bizonyította a történelem. Az előadás után rövid beszélgetésre került sor a helyszínen.
Legközelebb – valószínűleg március 21-én – a homokhátsági, kunsági tanyák kialakulásáról történetéről lesz szó a szanki kiállítóhelyen, amit addig is ajánlanak mindenki szíves figyelmébe a szervezők. Március 7-én, szombaton hagyományőrző rendezvénnyel, a „Régi idők vásárával” várnak mindenkit!
