A magyar népi hagyományok elevenedtek meg szeptember 28-án a kiskunhalasi városi könyvtárban, ahol a Pásztortűz Egyesület és a Fészekrakó Egyesület közös szervezésében került sor az őszi aprók táncára. A Szent Mihály-napi eseményen a gyerekek néptáncot tanulhattak, énekelhettek, és népi játékokat játszhattak.
Juhász Eszter tanításával az apróságok néptánclépéseket sajátíthattak el, miközben Sózó József vezetésével a Kiskunhalasi Népdalkör biztosította a népzenét. A programot a városi könyvtár dolgozói és önkéntesek kézműves foglalkozásokkal gazdagították, ahol a gyerekek kreativitásukat is kiélhették. Külön élményt nyújtott a hangszersimogatás, ahol a kicsik közelebbről is megismerkedhettek a népi hangszerekkel.
Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne jobban megismerkedni a magyar népi kultúrával. A következő alkalom november 30-án lesz, amikor a téli aprók tánca újra összehozza a családokat a népi hagyományok jegyében.