A kiskunhalasi civilek 2014-ben csatlakoztak a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága által meghirdetett nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz, amelynek az a célja, hogy minél többen tekintsék fontosnak az elhunyt áldozatok emlékének ápolását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.
Az előző évekhez hasonlóan a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében az alsóvárosi római katolikus temető 11-es parcellájában lett volna emlékezés, de ez a kormányintézkedések miatt elmaradt. Tallérné Nyitrai Ilona, a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesülete, míg Végső István történész, a Pásztortűz Egyesülete elnöksége nevében helyezett el mécseseket november 11-én, 11 órakor az első világégésben elhunyt katonai áldozatok, hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek sírjainál.
Fotók: Végső István