„Csaták néma tanúi …” címmel jelentetett meg könyvet a Halason is jól ismert hadtörténész, Dr. Négyesi Lajos. Ez a főcíme egy konferenciasorozatnak is, amely csata és hadszíntérkutatással foglalkozik. Kiskunhalas is helyet kapott az új kötetben az 1703-as „kuruc-labanc csatával” .
A halasiak most egy „új fejezetet írhatnak”, hiszen a Kuruc vitézek Nyugállományú Egyesület támogatásával egy új hadszíntér, pontosabban az abban történő magyar szerepvállalás került megjelölésre a közelmúltban. Ahogyan arról többször is hírt adott portálunk és az országos média – többek között a Kossuth Rádió és a Honvédelem.hu is, a közelmúltban magyar és német nyelvű emléktábla elhelyezésére került sor az ausztriai Dürnkrutban, az 1278. évi ütközet emlékére.
Az egyesület évek óra megrendezi a nagyközönség, az érdeklődő diákok és történelem szakos tanárok számára a „rendhagyó történelemóra” címet viselő előadássorozatát. Eddig, többek között a komáromi erődről, a pozsonyi csatáról, szigetvár ostromáról hallhattak az érdeklődők.
A sorozat következő előadására szeptember 13-án kerül sor, 15,00-tól a Kiskunhalasi Tiszti Klub nagytermében.
A tervezett program:
- Egy csata és utóélete – 1278. augusztus 26. Dürnkrut – Mester Sándor helytörténész előadása
- „Emlékjelállítás a magyar vitézségnek”– a gondolattól a megvalósításig. – emléktábla avatás 2018. augusztus 26. – Szegletes László egyesületi elnök előadása
Mindenkit szeretettel várnak a rendezők!