Újabb sikeres spanyolországi teszten van túl a H-Moto Team csapata. Kelemen Krisztián csapatfőnök mind a versenyzők, mind pedig a csapat munkájával elégedett.
Az első két napon Robert Muresan (BMW S1000RR) és Győrfi Alen (Yamaha R6) volt pályán, míg a fennmaradó két nap Riccardo Cecchinié volt, aki szintén a BMW S1000RR-rel gyűjtötte a tesztkilométereket és a tapasztalatokat.
A román Muresan és az olasz Cecchini idén a Superbike világbajnokság európai betétsorozatának számító FIM Superstock 1000 Kupában fognak teljes szezont futni a magyar csapat színeiben, míg a korábbi Európa-bajnok Győrfi Alen három év nemzetközi szereplés után idén hazatér, és a magyar nyílt nemzetközi bajnokságban, valamint az Alpok-Adria bajnokságban hajt majd a 600-as kategória bajnoki címéért.
A teszt nemcsak a versenyzők és a motorok számára jelentett tesztet, de a kiszolgáló személyzet, a szerelők, a mérnökök és a menedzserek számára is, és az Almeriában eltöltött napok a csapat összerázódása, illetve egymás megismerése, a mozdulatsorok begyakorlása szempontjából is hasznos és eredményes volt.
További aktuális hír a csapat háza tájáról, hogy Kis Viktória, a H-Moto női motorversenyzője, aki idén a katari Losail Ázsia Bajnokság futamain indul, a mai napon ünnepli 22. születésnapját, míg az „utcai harcos” Bitter Sándor ma délelőtt kapta meg a MAMS és a FIM nemzetközi versenyengedélyét, ami lehetővé teszi számára a Man-szigeti TT-re történő benevezését. Isten éltesse őket is erőben, egészségben, és sok sikert kívánunk nekik a 2014-es szezonra.
A teljes cikk itt olvasható: H-Moto.com
forrás: hmoto.com