Olaszországban, egy rangos európai csapatversenyben mutathatja meg tehetségét Kozma Anita. A Halasi Box Club versenyzője 64 kilóban lép majd a ringbe tavasszal. Részletek a folytatásban.
A Nemzetközi Női Ökölvívó Liga (Internationale Woman Boxing League) egy olasz kezdeményezés, melyben női csapatok indulnak. Hat – döntően itáliai – csapattal rendezik meg a tornát, mely havi egy találkozót jelent. Két régió meccsel egymással, majd a legjobbak külön rájátszásban küzdenek meg a dobogós helyekért. Márciusig zajlanak a körmérkőzések, áprilisban jön a rájátszás!
Az évek óta meglévő jó kapcsolatnak köszönhetően Seres Attilán (szövetségi edző, női szakág) keresztül magyar lányok is részt vehetnek ezen a rangos mérkőzéssorozaton. Emlékezzünk pár éve Kozma Beáta vett részt a magyar válogatott tagjaként itáliai tornán. Minden csapatban négy vendégversenyző vehet részt.
A Walkürök nevű olasz együttesben (Udine. Padova, Monfalcone környéke) kapott helyet pár magyar válogatott versenyző is: 51 kilóban Ancsin Katalin, 69 kilóban Oláh Eszter és 64 kilóban KOZMA ANITA a Halasi Box Club versenyzője!
Az első összecsapásra február 15-én kerül sor az Amazonok (Firenze, Ravenna körzete) csapata ellen. Szorítunk Anitának, sok sikert, eredményes szereplést neki és a Valküröknek! Ezzel Babós Laci mellett egy újabb halasi ökölvívó-sportoló bizonyíthat rangos európai csapatversenyben.
Akit a részletek érdekelnek: http://www.iwbl.it/home.html (olasz nyelvű honlap)
Írta: Mester Sándor Kép forrása: Halasi Box Club