Szombaton újabb szép eredmények születtek a Lovas iskola pályáján. Ma – várhatóan- kilenc versenyszám kerül megrendezésre, amelyek közül kiemelkedik a 11.45 perckorkor kezdődő Grand Prix, ahol 150 cm magas akadályokkal épített pálya várja a lovasokat. A pénzdíj 1 millió 200 ezer forint.
A Kiskunhalasi Országos Minősítő Díjugrató Verseny és Grand Prix harmadik napján 179 lovasa startolt 8 versenyszámban. Az eső elkerülte a lovas arénát, így ideális körülmények között küzdhették le az akadályokat szombaton a lovasok. Ifj. Szabó Gáborpénteki 2 győzelme után, újabb kettőt tudhat maga mögött. A Határőr Dózsa SE lovasa, Tuska Péter pedig Zengővel volt eredményes, ami már a második elsőségét jelenti a halasi sportolónak a hazai pályán.
A nap lovasa címet kétségtelen ifj. Szabó Gábor érdemelte ki, hiszen a 140 cm-es akadályokkal nehezített A/3* minősítő verseny megnyerése (Timpex Benita) után az utolsó számban, a 6 éves lovak minősítő számában is győzött (Timpex Emlék), mi több a másik lovával (Timpex Ezüst) stílusosan a második helyet szerezte meg.
„Jól ment mindkét lovam. Nem okozott gondot az összevetés. A pályaépítő kifejezetten a korosztálynak megfelelő nehézségű pályát állított össze. Volt azért néhány forduló, ahol nagyon oda kellett figyelni, de összességében minden a tervek szerint alakult. Természetesen nagyon elégedett vagyok, a szervezőknek pedig csak gratulálni tudok. Minden az időrendnek megfelelően alakul, a pályák rendben vannak, a korábbi években kritikát kapott melegítő pályára is sok gondot fordítottak. Szóval tetszik a verseny Kiskunhalason.” – mondta a nap lovasa.
A nap eredményei:
18.vrsz.-B1/c nyitott szombat (100 cm) versenyszám időre
- Tőke Imre, RAMZES FURIOSO, Simonpuszta Lovas SE, 0 hp, 50,83 mp
- Tőke Cintia, DALMA, Simonpuszta Lovas SE, 0 hp, 53,32 mp
- Kiss Szabolcs, BIZÁNC, Örkénypusztai LSE, 0 hp, 57,12 mp
19.vrsz.-B/1a kezdő lovasok minősítő (100 cm) lovasok stílus versenye
- Kiss Szabolcs, BIZÁNC, Örkénypusztai LSE, pontszám 8,20
- Alasztics Aliz, KRASSZUSZ, Szigetköz Lovas Klub, pontszám 7,80
- Imre Katalin VÁNDOR Alfonz Lovas Klub, pontszám 7,80
21.vrsz.-B/3M Amatőr minősítő (120 cm) versenyszám időre
Tuska Péter, ZENGŐ, Határőr Dózsa SE, 0 hp, 57,75 mp
Gajda Fanni, AIRVENT MONEY, Lacházi LKE, 0 hp, 60,84 mp
Ács Vivien, BÉTÓ, Prosper LK, 0 hp, 63,94 mp
22.vrsz.-B/3M ifjúsági minősítő (120 cm) versenyszám időre
- Csákányi Dorottya, TIMPEX DÉLIDŐ, Sion Security Kft., 0 hp 60,18 mp
- Máriás Sára, AGROPOINT CONALLY, Debreceni LA., 0 hp, 62,18 mp
- Farkas Virginia, HAJNAL, Airvent Lovas Club, 0 hp, 62,80 mp
23.vrsz.-A/1 ny. és fiatal lovas minősítő (125 cm) versenyszám időre
- Szász Attila LOVE OF PRINZI Mezőhegyesi Ménes SE, 0 hp, 20,93 mp
- Márki Zoltán GAVALLÉR Pasaréti Honvéd Lovas SE, 0 hp, 21,71 mp
- Krucsó Szabolcs NEARCO Mezőhegyesi Ménes Sportegyesület, 0 hp, 21,82 mp
24.vrsz.-A/3* minősítő (140 cm) versenyszám időre
- ifj. Szabó Gábor TIMPEX BENITA Timpex Nyíregyháza, 0 hp, LK71,13 mp
- Krucsó Szabolcs CASH Mezőhegyesi Ménes Sportegyesület, 0 hp, 71,72 mp
- ifj. Szabó Gábor TIMPEX CENTES Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 72,13 mp
25.vrsz.-5 éves lovak minősítő stílusverseny alapidővel (110 cm)
- Piroska Zoltán FRIDA Mezőhegyesi Ménesbirtok, 0 hp, 33,71 mp
- Kurnyák Ágnes, DYLANO VAN’T RUYTERSHOF, Horse-Play LSE, 0 hp, 35,82 mp
- Piroska Csaba FLORIDA Hetényegyházi Hullám, 0 hp, 43,32 mp
26.vrsz.-6 éves lovak minősítő (120 cm) stílus verseny alapidővel
- ifj. Szabó Gábor, TIMPEX EMLÉK, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 37,30
- ifj. Szabó Gábor, TIMPEX EZÜST, Timpex Nyíregyháza LK, 0 hp, 37,79
- Máriás Sára CANTUS CLAY Debreceni LA, 0 hp, 40,30
Vasárnap kilenc versenyszám kerül megrendezésre, amelyek közül kiemelkedik a 11.45 perckor kezdődő Grand Prix, ahol 150 cm magas akadályokkal épített pálya várja a lovasokat, no meg 1 millió 200 ezer forint pénzdíj. A versenynap reggel 8 órától indul a Fazekas Mihály utcai lovas arénában, ahová a belépés ingyenes.
forrás: http://www.lovashirek.hu
Szöveg: Kovács Iván, fotó: Hajdu Kriszta