Megkezdődött a II. Gomba Caffe lány labdarúgó bajnokság. Részletek:
A lány labdarúgás népszerűsítése és a fiatalok hasznos időtöltésének támogatása volt a célja annak a kezdeményezésnek, melynek hatására tavaly ilyenkor elindult a Gomba Caffe által támogatott középiskolás lány labdarúgó bajnokság. Nem is lehetett kérdéses a folytatás, így tegnap délelőtt a Vári sportcsarnokában ismét útjára indult a labda, immár mind a négy halasi középiskola részvételével.
Elsőként a címvédő Szilády és a tavalyi bronzérmes Vári mérték össze tudásukat. A gimisek végig kezdeményezőbben fociztak és Nagy Andrea valamint Csorba Vivien góljaival már az első félidőben megnyugtató előnyre tettek szert, melyet a végéig meg is őriztek, 2-0.
Jöhetett az újonc Bibó és a tavaly második helyen végző Tekó összecsapása. A gimisek egy szép összjáték végén előnybe kerültek (Szerbin Bernadett volt eredményes), majd Nyitra Nóra duplázta meg a fórt. Lengyel Nelli gólja még a félidő előtt visszahozta a tekós reményeket. A második játékrészben próbálkozott is a Rákóczi, ám a Bibó egy ellentámadás végén Tóth Kiara révén ismét kettőre növelte az előnyt, majd egy szerencsétlen öngóllal végleg eldőlt a találkozó, 4-1.
Ezt követte a gimis rangadó. A Szilády csapata a vártnál simábban győzött a Bibó ellen. Az első meccsükhöz hasonlóan ezúttal is Csorba és Nagy voltak eredményesek – mindketten kétszer rezgették meg az ellenfél hálóját, 4-0.
A Tekó a Vári ellen próbálta visszaszerezni az első meccsen elveszített három pontot, ám egy eladott labda után Aizelt Aida a házigazdákat juttatta előnybe már az első percben.
Ez alaposan felborította a forgatókönyvet. Hiába voltak egyénileg sokkal képzettebbek a Tekós lányok, a támadásépítésben még nem állt össze igazán a csapat. Ellenben a Vári Csamangó Dóra révén ismét eredményes volt és meg is nyerte a találkozót, 2-0.
A Szilády elleni meccsre már nem csak a lelki sebek nehezítették a Tekós lányok dolgát, hanem a kisebb-nagyobb sérülések miatt kidőlő játékosok hiánya is. Ennek ellenére az első félidőben nem született gól, a gimisek támadtak ugyan, de a rákóczisok hősiesen védték kapujukat. A másodikban egy felszabadítási kísérlet Nagy Andreáról bepattant Dúl Izabella kapujába, majd a Szilády tízese önerőből is lőtt egy gólt, így a gimi a maximális kilenc ponttal zárta a fordulót. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a rákóczis lányoknak is lesz még beleszólásuk a további küzdelmekbe, de nagy szükség lesz a legendás Tekós-szívre.
A forduló záró meccsét az addig egyaránt ötven százalékos Bibó és Vári játszották egymással. Bánhatja, aki nem várta meg ezt a találkozót, mert egy igen pörgős, fordulatos meccset vívtak a csapatok, melyet végül 4-2-re a Vári nyert, amely így hat pontot szerzett hazai pályán (meg kell jegyezni, hogy tavaly is otthon szerepeltek legjobban Seprényi Andiék). A Vári vezére Csamangó Dóra volt, aki három góllal terhelte meg a Bibó kapuját, de Aizelt Aida is eredményes volt, míg a Bibó mindkét gólját Nyitrai Nóra szerezte.
A második fordulóra december 9-én kerül sor a Sziládyban.
A II. Gomba Caffe lány labdarúgó bajnokság állása:
1. Szilády (9p), 2. Vári (6p), 3. Bibó (3p), 4. Tekó (0p)
A góllövőlista élmezőnye:
Nagy Andrea (Szilády) 5, Csamangó Dóra (Vári) 4, Nyitrai Nóra (Bibó), Csorba Vivien (Szilády) 3-3
Az erőviszonyokat elnézve kijelenthető, hogy nagyon erős a halasi lány foci mezőnye, bármelyik csapat képes megverni a másikat. A jelenlegi állásból még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni; a második forduló után tisztulhat a kép, de akár össze is sűrűsödhet a mezőny.
Dávid Géza