A Magyar Kézilabda Szövetség Verseny Albizottsága felfüggesztette az NB/I-B-ben szereplő Kiskunhalas NKSE játékjogát, így a halasi nők nem léphettek pályára a vasárnapra kiírt Gyula elleni mérkőzésen.
Az albizottsági határozat március 13-án született, így a halasiaknak már csak egy nap állt volna a rendelkezésükre, hogy befizessék a Szent István SE ellen elmaradt mérkőzés miatti büntetést. Mint hírül adtuk: a halasiaknak nem volt elég játékosuk, hogy kiálljanak a február 22-i fővárosi találkozóra.
A szövetségnek küldött értesítésben a halasiak „technikai okokra” hivatkozva mondták le az összecsapást. Az MKSZ albizottsága – a versenykiírásnak megfelelően –, emiatt 300 ezer forintos bírságot rótt ki a felnőtt csapatra, míg a junior meccs elmaradása miatt további 80 ezer forintot. A pénz azonban nem érkezett meg a szövetség számlájára. (A két-két bajnoki pontot a Szent István SE csapatai javára írták 10-0-ás gólkülönbségekkel.)
A további büntetések elkerülése végett a halasiak – akik edzéseket sem tartanak – a soron következő két mérkőzést még lejátszották. A szövetség a legutóbbi határozatával azonban megtiltotta a kék-fehérek játékjogosultságát mindaddig, amíg nem rendezik hitelt érdemlően a teljes tartozásukat.Itt olvashatja a határozatot