Fantasztikus hangulat, szenzációs játék jellemezte a tegnap zárult 41. Rákóczi Kupát. A Kupagyőztes a TEKO lett. A zárónap összefoglalója, az intézmény tájékoztatása alapján a folytatásban olvasható. Fantasztikusan indult a reggel! A Tekó az eddigi legjobb játékkal, kifogástalan védekezéssel és szenzációs kontrákkal, Kerekes Márk triplájával és Amariutei Sorin góljával kiütötte a végső győzelemre is esélynek tartott Orosházát. Akiknek talán mi vagyunk a „mumusa”, hiszen tavaly a pótselejtezőben egy hatost rúgtunk a békési csapatnak.
Megismétlődik a tavalyi döntő. A Kanizsa megkapta első gólját a tornán és csak 1-1-et játszott a Wattay ellen. A büntetőpárbajban mindkét csapatnak volt meccslabdája. A döntő rúgásnál a Kanizsa játékosa a kapufára vagy a hálótartó lécre a rúgta a labdát. Mindenki másképp látta, viszont a két játékvezető úgy ítélte meg, hogy nem gól, így döntős a Wattay. A sípszó után óriási kavarodás volt a pályán, de játékvezetők nem változtattak döntésükön.
Molnár Csaba győzelemmel tért vissza a Rákóczi Kupára. A korábbi tekós csapatvezető a Felsővárosi Általános Iskola együttesével magabiztosan nyerte meg a Rákóczi Hadnagya Kupa bronzérmét, miután 6-3-ra legyőzték a Kecelt. Az utolsó pár percben ráadásul lelkes, 9-10 éves fiatalok is pályára léphették, akik ilyen hangulatban garantáltan még jobban megszerették ezt a gyönyörű sportot.
A bronzmeccsen az Orosháza Nagy Dávid mesterhármasával elintézte a fejben teljesen összeomló Kanizsát.
Jöhetett a döntő! Pattanásig feszülő idegek, zsúfolásig tert csarnok. Az első perctől fogva a Tekó volt a kezdeményezőbb, aminek már az első félidőben meglett az eredménye: Hugyecz Jani bődületes szabadrúgásgóljával 1-0 ide! A második játékrészben fantasztikusan védekezett a hazai csapat, a kiskőrösi ászok nem találtak fogást a védelmünkön. Ha mégis, Farkas Ákos védett bravúrosan!
KUPAGYŐZTES A TEKÓ!!!
A Hadnagya fináléjában zsinórban harmadszor feszült egymásnak a Szilády és a Majsa. A vidéki csapat többször is előnybe került, ám a Szilády minden alkalommal egyenlített. A büntetőpárbajban 4-3-ra nyert a Majsa, megszakítva ezzel a gimi sorozatát.
Végeredmény és egyéni díjazottak:
Rákóczi Kupa:
1. II. Rákóczi, Kiskunhalas
2. Wattay, Kiskőrös
3. Orosháza
4. Magyarkanizsa
5. Bibó, Kiskunhalas
6. Vári Szabó, Kiskunhalas
7. Sárospatak
8. Szilády, Kiskunhalas
9. Gyöngyös
10. Sepsiszentgyörgy
Legjobb játékos: Kerekes Márk (II. Rákóczi)
Legjobb kapus: Farkas Ákos (II. Rákóczi)
Gólkirály: Nagy Dávid (Orosháza)
Legjobb halasi: Nagy Dániel (Vári Szabó)
Legjobb külföldi: Bozsanin Szteván (Kanizsa)
Nemes Márton-díj: Hugyecz János (II. Rákóczi)
Közönségdíj: Amariutei Sorin (II. Rákóczi)
41. gól szerzője: Radulovity Ratko (Kanizsa)
Rákóczi Hadnagya Kupa
1. Kiskunmajsa
2. Szilády, Kiskunhalas
3. Felsővárosi, Kiskunhalas
4. Kecel
Legjobb játékos: Kitl Krisztián (Kiskunmajsa)
Legjobb kapus: Faddi Dávid (Szilády)
Gólkirály: Kolompár Dániel (Felsővárosi)
Forrás: teko-halas.hu / Kép: facebook.com/tekohalas