Mercedes Benz Gyár Őszi Kupa Úszóverseny 2019 okt. 19-20. Kecskemét – A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület megkezdte a 2019-20-as versenyszezont. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai a Mercedes Benz Gyárról elnevezett Őszi Kupán vettek részt Kecskeméten, ahol 33 egyesület 415 versenyzője sorakozott fel.
Az úszók 50-től 400 m-es távig választhattak a versenyszámok közül. A halasiak nagy lendülettel kezdték a szezont, a nyári szünetet követő mindössze 6 hetes felkészülés ellenére 23 egyéni rekord született.
A már rutinosnak számító Tóth Benjamin, Varga Kata és Schmél Edna mellett az újonc Paplogó Hunor, Sörös Damján és Fülöp Viktória is feliratkozott az éremgyűjtők táborába. Ráadásul Benjamin és Edna minden nevezett versenyszámában egyéni csúcsot úszott, a dobogóról éppen lecsúszó Orbán Noa is maradéktalanul túlszárnyalta legjobb időeredményeit.
A Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft. támogatásával készülő úszócsapat 7 arany, 4 ezüst és 7 bronzéremmel, valamint 20 pontszerző helyezéssel zárta a kétnapos programot.
Dobogós és pontszerző helyezések
TÓTH BENJAMIN (2008) 2 arany – 50m pillangó, 100m pillangó, 1 ezüst – 200m pillangó, 1 bronz – 400m gyors, 7. hely – 200m gyors
VARGA KATA (2003) az egy évvel idősebbek között 2 arany – 100m pillangó, 200m pillangó, 2 bronz – 200m gyors, 400m gyors, 4. hely – 400m vegyes
SCHMÉL EDNA (2011) 1 arany – 100m mell, 2 ezüst – 200m gyors, 100m hát, 2 bronz – 50m hát, 100m gyors
PAPLOGÓ HUNOR (2011) 1 arany – 50m hát, 1 ezüst – 100m hát, 1 bronz – 200m gyors, 4. hely – 200m hát, 5. hely – 100m gyors, 6. hely – 50m gyors
SÖRÖS DAMJÁN (2011) 1 arany – 200m mell, 4. hely – 100m hát, 6. hely – 50m mell, 100m mell, 7. hely – 50m gyors,
FÜLÖP VIKTÓRIA (2005) az egy évvel idősebbek között 1 bronz – 50m hát, 4. hely – 100m hát
ORBÁN NOA (2010) 4. hely – 100m pillangó, 100m gyors, 6. hely – 200m gyors, 7. hely – 100m mell
BAKRÓ-NAGY DÁNIEL (2004) az egy évvel idősebbek között 5. hely – 100m hát, 8. hely – 100m pillangó
BERECZI ÁRON (2007) 6. hely – 50m hát
LÁSZLÓ DÁVID (2007) 7. hely – 200m mell, 8. hely – 100m mell
KOVÁCS ÁDÁM (2003) 7. hely – 50m gyors
Összesítés: 7 arany, 4 ezüst, 7 bronzérem és 20 pontszerző helyezés



