Öröm és üröm egyaránt jutott a nevezések lezárásakor a halasi szervezőknek az ökölvívótorna előkészítése során:
Hatalmas meglepetésre 160-an neveztek a már hagyományos – és sokak által várt – versenyre, ez rekord! Ez nagyon nagy öröm volt, de sajnos egyúttal gond (üröm) is, mert: sajnos az idei költségvetés csak egynapos torna szervezését tette lehetővé, így bizony bemutató meccsekre – amik pedig nagyon fontosak az utánpótlás szempontjából – nem kerülhetett sor, és a viszonylag legkevesebbet nevezőt számláló felnőtt/elit korcsoportot ki kellett hagyni, hiszen a szabályok – a sportolók egészségvédelme érdekében is – egy nap 40 meccsnél többet nem engedélyeznek.
Végül is 33 klub sportolói jelentek meg a mérlegelésen, és 4 edzőmérkőzés, 30 „éles” összecsapás jelentette a szombati programot.
Megjelent a magyar ökölvívás vezérkara is a rendezvényen, tiszteletét tette nálunk: Kurtucz Csaba a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Tóth Zsuzsanna főtitkárasszony és Juhász Roland a szakszövetség bíróbizottságának elnöke, dr. Kassai László az elnökség taja is jelen volt, és mindannyian elismerésüket fejezték ki a házigazdáknak.
Megtisztelt bennünket Gedó György olimpiai bajnok, és Győrfi Roderik a szlovák szakszövetség elnökségi tagja is, ő most leginkább a régi barátság okán, hiszen a komáromi bokszolókat kísérte.
A mérkőzések előtt a szakszövetség elnöke egy megbeszélést tartott és konzultációs lehetőséget biztosított a megjelent bíróknak, sportvezetőknek. A sok kérdés, javaslat, felvetés mutatta, hogy mekkora szükség van ilyen alkalmakra, kár, hogy a mostani időkorlát szűkre szabta a kereteket.
Kiváló bírói kar működött közre Szegedi Erika IBA bíró elnökletével, és ami számunkra különösen fontos volt a zsűri – adminisztratív – tagjaként köszönthettük Molnár Solti Melindát, aki halasi, és aki már több, mint 20 évvel ezelőtt, még kisiskolás közreműködőként, kötelezte el magát az ökölvívás, az ökölvívó rendezvények mellett, és nem oly régen tett sikeres bíróvizsgát.
Mind a 34 meccset nem tudjuk nem tudjuk bemutatni – bár sok, sok érdekesség volt – de pár eredményről, díjakról:
Halast 5 bokszoló képviselte. Hárman előmérkőzést vívtak, és mind a hárman szépen helytálltak. Kürtös Xavér egy Pécs környéki (ZSUTIPE) klubba tartozó ellenfél ellen lépett ringbe, Babai Dominik Szabó Lászlót (TKE) „verte” – bár edzőmeccsen nincs eredményhirdetés, de láthatóan jobb volt, Mátyás Ádám pedig élete első meccsén nemzetközi csatában vett részt, hiszen a szlovák Bukor Roman ellen küzdött. Helytállásuk biztató, újra talpra áll a halasi ökölvívás, reményeink szerint! Megnyugtató bemutatkozás volt a szombati.
Főmérkőzéseket vívtak: Kádár József Dániel (serdülő 60. kg.) és Varga Máté (junior 66. kg.)
Mind ketten a korcsoportos magyar bajnokságokra készülnek. Nos a látottak alapján: Csak így tovább!
Két-két menetet adtak az ellenfeleiknek, aztán befejezték a meccset.
Kádár Józsi Zsiga Dominikkal (CSP) mérkőzött. Kádár már Makón is megmutatta mire képes. Szépen zártan, fegyelmezetten bokszolt, ment előre. Az első menetben már előnyre tett szert, a másodikban pontos egyeneseivel sokszor eltalálta ellenfelét, a vezetőbíró döntő fölénye miatt leállította az ellenfelét. Kádár bajnok lett, nagyon biztató formát mutatott!
Varga Máté a szegedi Palotás Zoltán ellen lépett ringbe. Azt tudtuk, hogy a szegediek hajtós, „rakkolós” bunyósok és kemények is. Máténak azt tanácsolták, hogy ne „szálljon be”, lépjen el, és ha az ellenfél támad, verje keresztbe hosszabb karjaival, és akkor „hátha…”. Nos a „hátha” bejött! Ellenfele alacsonyabb, de jó felépítésű srác volt, ment előre, Máté szépen ellépett és hosszú bal-jobb egyenesekkel „lelassította”. Nagyon kemény adok-kapok alakult ki, de a szegedi fiúra számoltak rá. Az első menet végére egyértelműen a halasi srác irányított, ami a második menetre döntő fölényt hozott, neki is csak két menet kellett a bajnoki címhez.
Lehóczki László edző és a munkáját segítő Jakab Zoltán – volt remek halasi bokszoló maga is korábban – büszkék lehetnek tanítványaikra!
Mi természetesen a halasiakért izgultunk, de volt pár csudajó mérkőzés. A hölgyek között kiemelkedett a Nagyhajú Stefánia (CSP) és az egri Dorkó Laura meccse (serdülő 51.kg.). Hajtós, kemény viadal volt ez is, az egri lánynak meg kellett dolgoznia a győzelemért.
A serdülő 40 kilóban Oláh József (BVB) és Burai Adrián (KSC) meccse, a junior 50 kilós Gerhát Ádám (BGV) és Váradi Rikardó (ESI), az 54 kilósoknál Góman Patrik (SZO) és a kecskeméti Deák Ádám, a junior 60 kilós Pintér Tamás (SZB) – Dienes Krisztián ( (ESI), a 66 kilós Nyári Dominik (KÖE) – Schnellien Károly (VEC) és a 80 kilóban Ordasi Dániel (KSC) Tóth Bálint (SUR) emelkedett ki, ezekre még az „ínyencek is csettintettek”!
Most ahogy jeleztük is – kényszerből -, az ifjúságiak jelentették a „legidősebb” korosztályt. Hat összecsapás volt ebben a korcsoportban, ezek közül a legfordulatosabb, legváltozatosabb a 60. kg.-os Kaszala Martin (KSC) és a tápiómentei Tót György mérkőzése hozta tűzbe a szakértő közönséget. De összességében minden sportoló remekül helytállt, köszönet és elismerés nekik és felkészítőiknek.
Komoly sérülés nem volt, így szerencsére dr. Hugyi Márknak, aki a versenyorvosi feladatokat látta el, sok munkája nem akadt, apróbb nagyobb felszíni sérülések jelentkeztek csak. Az ő munkáját is külön köszönjük!
Az előzőekből is látszik, hogy nehéz dolga volt a különdíjakra javaslatot tevő „Halasi Ökölvívóbarátoknak”, a volt halai bokszolókból alakult szakmai-baráti társaságnak, akiknek a véleményét most Pozsonyi László, Szabó Lajos és Kozma Beáta összegezte.
A különdíjakat ebben az évben az ökölvívás magyar olimpiai bajnokainak portréja díszítette. A Csenki Ferenc és Kincses György emlékdíjakat – most is – Kozma Anita volt halasi válogatott ökölvívó, szobrászművész készítette!
Az alábbiak kerültek díjazásra ebben az évben:
1) „Csenki Ferenc emlékdíj”:
- Kiemelkedően sportszerű, az utánpótlás generációnak példát mutató hozzáállásáért, sportolói teljesítményéért: GEDÓ GYÖRGY olimpiai bajnok (München – 1972.)
- A halasi ökölvívás támogatásáért: Varsányi Vera elnökségi tag, aktív szervezőmunkájáért, a halasi versenyek megrendezéséhez nyújtott segítségéért.
2) „Kincses György emlékdíj”, a legjobb 60. kg, vagy az alatti versenyzőnek:
EGRI RÓMEO (Baja, GBC) – ifi 57 kg.
3) „Támogatói különdíj”-at kapott LEHÓCZKI LÁSZLÓ edző (Halasi Box Club) a közel három évtizedes önzetlen segítőkész edzői munkájáért!
4) A korcsoportonkénti legtechnikásabb versenyzője
- serdülő: Cifra István (BVB) – 54. kg.
- junior: NINAJ HALIL (Szegedi BC) – 54. kg.
- ifjúsági: TÓTH GYÖRGY (Tápiómente ÖE.) – 63,5. kg.
- női: DORKÓ LAURA (Egri SI) – serdülő 51.kg.
5) A XXII. Testvérvárosok kupája nemzetközi ökölvívótorna legjobb:
- halasi versenyzője: KÁDÁR JÓZSEF DÁNIEL (serdülő 60.kg.)
- külföldi versenyzője: AYTAC HUNOR (Spartac Komarno)
6) A XXII. Testvérvárosok kupája nemzetközi ökölvívótorna „nap mérkőzése” megvívásért:
KASZALA MARTIN (Kecskeméti SC) és DRAGON BOTOND (Szegedi BC) – 32. pár, ifjúsági 60.kg.
7) A XXII. Testvérvárosok kupája nemzetközi ökölvívótorna – 2023. Kiskunhalas
- Bajnokcsapata: Kecskeméti Sport Club – 65 ponttal
- II. helyezett csapata: SZEGEDI BOX CLUB – 40 ponttal
- III. helyezett csapata: EGRI SPORTISKOLA – 35 ponttal
- A legeredményesebb csapat edzője: NÉMET JÁNOS (KSC)
A szervezők egy kupa átadásával köszönték meg Sárközi János edző és Győrfi Roderik klubelnök közreműködését, a Komárom és Kiskunhalas ökölvívó csapatai közötti több, mint két évtizedes együttműködés megvalósításában, a sportbarátság fenntartásában.
A meccseket végig fotózta Jákob Klára, aki korábban maga is kiváló bokszoló volt (kétszeres magyar felnőtt bajnoki bronzérmes), így érthetően „megérezte a pillanatokat”! A házigazdák az általa készített közel 300 képet feltették a közösségi oldalukra, megküldték a résztvevőknek: nagy sikerük volt az akciódús, remek felvételeknek!
MS