Történelem, irodalom és ’48-as hangulat a Szent Korona cukrászdában
Különleges könyvbemutatón vehettek részt az érdeklődők március 14-én Soltvadkerten, ahol Pálinkás Szilvia legújabb regényét, a Bennem élő álmod – Egy meg nem élt élet című kötetet ismerhette meg a közönség. A telt házas esemény a Szent Korona cukrászdában zajlott, és nemzeti ünnepünk vigíliáján méltó módon kapcsolódott az 1848-as forradalom szellemiségéhez.
A vendégeket a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesületének 12. Nádor Huszárezred huszárai fogadták, akik korhű öltözetben, ünnepi hangulatban vezették be a jelenlévőket a könyvbemutató világába. Az est folyamán Végső István történész beszélgetett az írónővel, amely során nemcsak a regény történelmi vonatkozásai kerültek előtérbe, hanem annak kulisszatitkai is. A rendezvényen Virág Nóra tolmácsolásában részletek is elhangzottak a könyvből, amely tovább fokozta a közönség kíváncsiságát.
Egy különleges sors és történelmi utazás
A Bennem élő álmod egy családregény folytatásaként született meg, amely a kiskunhalasi Musza család történetét viszi tovább. Ezúttal Musza Imre sorsa bontakozik ki a lapokon. A főhős egy félárván maradt fiú, aki nem találja helyét a világban, és feldolgozatlan gyászával küzdve sodródik egyre messzebb otthonától. Élete egy törökországi kaland során fordul új irányba, ahol a századfordulós világ egzotikus hangulata, építészeti szépségei és fűszeres illatai végül segítenek neki megtalálni önmagát. Egy váratlan hír azonban mindent megváltoztat, és a romantikával átszőtt történet újabb fordulatokat tartogat az olvasók számára.
A regény megjelenése óta hatalmas érdeklődést váltott ki az olvasók körében. Az írónő a bemutató végén hálásan köszönte meg a nagyfokú érdeklődést és a rengeteg támogató visszajelzést. Az est baráti beszélgetéssel és dedikálással zárult, ahol az olvasók személyesen is találkozhattak Pálinkás Szilviával.
Fotó: Németh Kornélia, Schnürlein Henrik