Egy keceli férfi otthonában új pszichoaktív anyagot és kábítószergyanús anyagokat foglaltak le a rendőrök.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársainak olyan információ jutott birtokába, hogy egy keceli férfi kábítószert tart az otthonában. A nyomozás során beszerzett adatok és vallomások alapján 2014. november 4-én házkutatást tartottak a rendőrök K. J. lakásán, ahol nettó 1,6 gramm ismeretlen eredetű növényi törmeléket találtak. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya igazságügyi szakértő bevonásával új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – indított büntetőeljárást a 33 éves férfi ellen – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.




A police.hu-n olvasható közlemény szerint a férfi azzal is gyanúsítható, hogy 2014. október 31-én délelőtt otthonában átadott 3 gramm úgynevezett „herbál” anyagot, melyért a vevő aranyékszerrel fizetett. A nyomozók 2015. február 23-án újabb házkutatást tartottak K. J. otthonában, ahol bruttó 50 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, bruttó 300 gramm kábítószergyanús port, 26 darab kábítószergyanús tablettát, illetve 65 darab üres nejlontasakot foglaltak le. A helyszínen elvégzett gyorsteszt alapján a lefoglalt anyagok metamfetamin, kokain illetve THC hatóanyagot tartalmaznak.
A férfit elfogták és kábítószer birtoklásának gyanújával – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását – írja a police.hu.


