Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét a kiskunhalasi börtönben kialakított kápolna avatóünnepségén hétfő délután.
Mint Dr. Tanács Eszter Tímea, a halasi börtön parancsnoka elmondta, az elítéltek alakították ki az istentiszteleti helyiséget: ők végeztek el minden szakipari munkát, falakat díszítő grafikákat, rajzokat is ők készítették, a börtön vezetése csak az alapanyagokat biztosította számukra. A szalagátvágást követően a női rabok betlehemi előadással emlékeztek Jézus születésére. A szentmise után az elítéltek saját készítésű ajándékokkal lepték meg az érseket. A rendezvényen részt vett Kuris István László alpolgármester, Vaslóczki Ferenc rendőrkapitány, Babud Jenő, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, valamint Szepesvári Szabolcs, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója is.
– Már a börtönátadón egyértelmű volt, hogy szükség lesz egy kápolnára is, és az sem volt kérdés, hogy az katolikus lesz – tudatta a börtön parancsnoka a szentmise után. Elmondta, a többi egyház képviselői is használhatják a kápolnát az összejövetelek céljára. Mint megtudtuk, börtönszolgálatot a Római katolikus egyházon kívül a Magyar Pünkösdi Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Hit Gyülekezete tart az intézményben.



























