Hatodik alkalommal ítélték oda a Cum Gratia-díjat, ezúttal Mester Sándort tüntették ki a kiskunhalasi könyvtárban megrendezett bensőséges hangulatú ünnepségen. A díjat az Öreg Diákok Halasi Egyesülete alapította 2014-ben.
Mester Sándor 26 évig tanított. A Városházán négy évig a humánpolitikai főosztályt vezette, mellette óraadóként tanított. 2010-től a Halas Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központjának a munkatársa. 56 évesen szerezte utolsó diplomáját a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakán. Mint elmondta, bárhol is dolgozott, ő a lelke mélyén népművelőnek tartja magát.
Mester Sándor Kiskunhalason született 62 évvel ezelőtt. Nős, két felnőtt gyermeke van, felesége tanító, igazgatóhelyettes.
A Szűts József Általános iskolába járt, majd 1971-75 között a Szilády Áron Gimnázium tanulója volt. A görög-római irodalom, történelem iránti szeretetét a Sziládyban alapozták meg. Egyetemi elő-felvételisként Hódmezővásárhelyen szolgált katonaként, 11 hónapig. 1981-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-népművelés szakán.
A népművelést felnőttoktatás-felnőttképzés specializáción végezte el. Mint mondta, bárhol is dolgozott, ő a lelke mélyén népművelőnek tartja magát, büszke a debreceni indíttatásra, a „durkológiára”.
A KLTE-n egyetemi diplomamunkáját a tanyán élő gyermekek továbbtanulási, pályaválasztási esélyeiről írta, amellyel Tudományos Diákköri díjat is nyert. Azóta foglalkozik – Rácz István professzor szemináriumainak köszönhetően – a tanyák történetével, kutatásával. Legutóbb 2018-ban jelent meg publikációja a témában : „Maradók” és „szociális menekülők” – a tanyahasználat alakulásának és változásának egyes tendenciái Kiskunhalason és környékén az elmúlt két évtizedben címmel, az Acta Medicina et Sociologica számában (epa.oszk.hu 85-114 oldal).
1987-től előbb történelmet, majd később szociológiát, társadalmi alapismereteket tanított a Garbai Sándor Szakképző Intézetben, kis megszakításokkal 2010-ig.
Érettségi és szakmai vizsgaelnök volt több éven keresztül, saját nyilvántartása szerint 8 érettségin volt elnök, és 11 szakmai vizsgán működött közre.
1990-ben szerzett szociológus (művelődéskutató) diplomát az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen, ekkor a tovább nem tanuló, lemorzsolódó gyermekek sorsát elemezte. Megállapításait több rádióműsorban, szakmai konferencián, kiadványban oszthatta meg az érdeklődőkkel.
2004-ben közoktatás-vezetői képesítést szerzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi karán.
1989-től 2005-ig tanított a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskolában, közben 1990-92 között a Harkakötönyi Általános Iskolában is dolgozott, óraadóként.
A nappali tagozaton történelemtanárként és igazgatóhelyettesként dolgozott, főként a szervezeti ügyekért volt felelős. Ezen a területen kamatoztathatta népművelő vénáját is.
A Suligaléria, a Tanszerbörze, a Cantemus énekkari találkozó, Szülők bálja, Ökoiskola-óvoda mozgalom elindítása többek között az ő nevéhez is fűződik.
Két remek „főnöke volt”, akik hagyták, sőt támogatták a kezdeményezéseket, támogatták a jó javaslatokat, ötleteket, azok megvalósulását. Márpedig jó ötletekből volt bőven, csakúgy, mint lelkes, kreatív és segítő kollégákból, szülőkből.
Népművelő hallgatóként négy félévig, szociológus jelöltként három félévig hallgatott művelődéstörténetet, többek között Vitányi Ivántól, Németh G. Bélától. Elmondása szerint ekkor ismerte és tanulta meg (és persze debreceni professzoraitól, tanáraitól is) azt amitől „érdekes” (!) a történelem. A szigorúan megkövetelt alapok – kronológia, topográfia, fogalmak – mellett sok, sok érdekességet mesélt tanítványainak az órákon, a viseletről, a mindennapi életről, a művészetről, a városokról, nagy szerelméről: a középkorról, benne a várépítészet és a hadtörténet alakulásáról.
Legnagyobb elismerésnek azt tartja, amikor egyik óra végén – ahol a magyar végvári élet, várháborúk kora volt a téma -, egyik diákja, hallva a kicsöngetést, így szólalt meg: De kár, hogy vége az órának!
– Gyakran „elbeszélgettük az órákat”, de cserébe az érdekességekért a gyerekek megtanulták a kötelezőt is. Szerettem sztorizni, mesélni, meg- és be-mutatni a hátteret,az összefüggéseket.
Mindig igyekeztem értékelni a teljesítményüket. Azt akartam kideríteni mit tudnak, nem azt firtatni, mi az, amit nem? Remélem, többnyire sikerült is. Havonta, hathetente megálltunk, és kértem egy önértékelést, egymásról is mondhattak véleményt, és én is értékeltem az órai munkát. Meg kell, hogy mondjam, önmagukhoz gyakran szigorúbbak voltak, mint én hozzájuk, bár én sem voltam piskóta …. szerettem feladni nehéz kérdéseket egy ötösért, megdolgoztatni, gondolkodtatni őket – meséli Mester Sándor.
– Fontosnak tartottam az önálló tanulás, jegyzetelés képességének kialakítását. Akkoriban sokan érezték korainak, túlzásnak, feleslegesnek a vázlatírást, a vaktérképezést, a kijegyzetelést, a hosszabb-rövidebb saját gyűjtést, referátumot. Aztán volt aki gimisként, sőt már egyetemistaként is megkeresett, felhívott, hogy: „De haragudtam akkor magára, de végül is igaza volt tanár úr.” Úgy gondoltam mindig, hogy az én dolgom az, hogy nyugodtan, biztos alapokkal engedjem el, engedjem tovább őket. Szerettem volna a gyerekeket rászoktatni arra, hogy a miért is érdekelje őket, hogy gondolkodjanak, kérdezzenek…. jó lenne azt gondolni, hogy így történt.
Biztos volt akit megbántottam… talán az lehet a mentségem, hogy soha nem tettem ezt szándékosan, talán inkább „érte haragudtam, nem rá ….”- folytatta gondolatait az idei Cum Gratia díjazott. – Nyolcadik év végén általában adtam valami útravalót, egy kis cetlin, kinyomtatva, megformázva. A kedvencem: „Tűzz ki magad elé célt. Indulj el, és ha odaértél, mondd azt: Félúton vagyok.” Ilyen az élet is, nem mindig egyszerű… – zárta a visszaemlékezését Mester Sándor.
Sok versenyen indult diákjaival, több alkalommal kiemelkedő eredményeket értek el pályázatokon, helyi, megyei megmérettetéseken is.
A debreceni egyetemen megszerette a túrázást. Megszámlálhatatlan gyalogos, vízi és sítúrát szervezett, vezetett szülőknek, diákoknak. Nagyon nagy népszerűségnek örvendtek a hétvégi „Felvidéki vártúrák”, amiből kinőtt az azóta is sikeres tehetséggondozó, egyhetes „Humán tábor”.
Hosszú évekig szervezte, irányította a felsővárosiban a „dolgozók iskolája tagozatot”, mely sok túlkoros, lemaradó tanulónak segített megszerezni az alapfokú iskolai végzettséget, adott lehetőséget a továbbtanulásra. Az itt tanuló gyermekek motiválására, mozgásigényük kielégítésére, egészséges életmódra neveléséhez a sportot látta az egyik legalkalmasabb eszköznek. 1993-ban Csenki Ferenccel, Lehóczki Lászlóval ezért előbb egyesületen kívül, majd 1997-től Szabó Lajossal egyesületet alapítva rengeteg „problémás”, hátrányos helyzetű gyereknek, és persze érdeklődőknek, sportolni vágyóknak adott sikerélményt, kitörési lehetőséget a halasi ökölvívóélet újraindítása, a Halasi Box Club keretein belül.
2006-2010 között a Városházán dolgozott, a humánpolitikai főosztályt vezette. Ekkor óraadóként tanított, főként az érettségire épülő képzési rendszerben.
2010-től a Halas Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központjának a munkatársa.
2013-ban, 56 évesen, szerezte utolsó diplomáját a Wesley János Lelkészképző Főiskola (Bp.) szociális munkás szakán.
Az utóbbi években szakmai vizsgáztatóként kap feladatokat, főleg a felnőttképzés területén, szociális területen, de államvizsga-bizottsági tagként is működött közre az SZTE Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékének felkérésére.
Hobbija – a túrázás, ökölvívás mellett – a helytörténet. Több előadásra kapott meghívást, felkérést az országban. Egyik kezdeményezője, közreműködője volt a morvamezei csatamezőn az 1278-as ütközetre emlékeztető a magyar/kun emléktábla elhelyezésének, illetve a jedenspeigeni múzeum kiállítása átépítésének. Ezért ebben az évben elismerő díjat vehetett át honvédelmi minisztertől, május 21-én.
Mester Sándor elmondta, nagyon sokan voltak rá hatással. Egy mozdulatban, egy gondolatmenetben benne vannak, akik a „tanárt tanították, hogy taníthasson” …. sokan voltak, közülük is talán az alábbiakból tevődik össze leginkább Mester Sándor, kiskunhalasi történelemtanár-népművelő:
Róna Gáborné tanítónő, Rémán János tanító, Lukinich Erzsébet tanárnő, Baráth József tanár, Kenedics Károly tanár, Diószegi Balázs tanár, Szabó Józsefné tanárnő, dr. Kiss Lászlóné tanárnő
Szabó Károly tanár, Pestality Antal tanár, Horváth János tanár, Balla Lajos tanár, Durkó Mátyás tanár, Rubovszky Kálmán tanár, Béres Csaba tanár, Harangi László tanár, Tóth Béla tanár, Rácz István tanár, Orosz István tanár, Menyhárt Lajos tanár, Petrikás Árpád tanár, Ránki György tanár, Niederhauser Emil tanár, Irínyi Károly tanár, Csende Sándor tanár, Korponay Ferenc tanár, Csepeli György tanár, Andics Jenő tanár, Vitányi Iván tanár, Németh G. Béla tanár
Cseh-Szomathy László tanár, Papp Zsolt tanár.
2013. óta nem tanít.
