A Kunfehértón élő Turán István több mint harminc éve gyűjti a régi rádiókat. Szenvedélye nemcsak a különleges készülékek megőrzése, hanem a múlt hangjainak életben tartása is. Gyűjteményében több száz rádió található, köztük ritka, történelmi darabok, melyek mindegyike egy-egy külön történetet mesél el.
Mióta gyűjti a rádiókat, mi indította el ezt a szenvedélyt és hogyan bővült a gyűjteménye azóta?
Körülbelül harminc éve kezdődött, amikor a nagyobbik fiam hozott nekem egy Fecske típusú Orion rádiót. Ez volt az első, és ez indított el engem is a gyűjtés útján. A piacon kezdtem vásárolni, de aztán az erdélyi kirándulásaim során is szereztem rádiókat, mert az ottani barátaim tudták, hogy gyűjtöm őket. Tőlük is kaptam érdekes darabokat, így egyre több rádió került hozzám.
Mi az, ami igazán megfogta Önt ezekben a készülékekben?
A szépségük ragadott meg leginkább, hiszen a régi rádiók többnyire bútordarabok is voltak, sokszor a szoba vagy a nappali központi helyén foglaltak helyet, hogy a hallgatóság körbe tudja venni. A régi tárgyak, különösen ezek a rádiók, szép emlékeket hordoznak. Szeretem nézegetni őket.
Milyen típusú rádiókat gyűjt?
Eleinte főként a fa dobozos rádiókat, de ma már szinte mindenfélét: csöveseket, tranzisztorosokat, még a műanyag dobozosakat is. Ezek között is vannak 50 éves darabok, amelyeknek szintén nagy a történelmi értéke.
Van valamilyen különleges vagy kedvenc rádiója? Hány darab van jelenleg a gyűjteményében?
Arra az Orion Fecske rádióra vagyok a legbüszkébb, amit a fiam hozott nekem az elején, mert azzal kezdődött az egész. Emellett különleges darabok a Horthy-korszakból származó néprádiók, illetve a második világháborús német és magyar rádiók, amelyek mindegyikének megvan a maga története. Már túl vagyok a a 250 darabon, de ez nem 250 féle, mert egy-egy típusból van több példány is. Összességében nagyjából 150 különböző fajta rádiót tartok számon jelenleg, de természetesen ez a szám is bővülhet még.
Milyen állapotban érkeznek általában a rádiók? Foglalkozik a felújításukkal is?
Sokszor nagyon rossz állapotban kapom őket, porosan, koszosan, néha sérülten. Többször előfordult, hogy a drótok össze voltak kuszálódva, vagy az eredeti burkolat hiányos volt. Elsődleges feladatom, hogy megtisztítsam őket, hogy legalább esztétikailag jó állapotba kerüljenek. Van valamennyi alkatrészem és csövem is, és igyekszem életet lehelni beléjük. A csöves rádiók sokszor még mindig képesek jelet fogni, például megszólal rajtuk a Kossuth, vagy valamelyik szerb rádió is. Ezeket annak idején rendesen megcsinálták, hiszen egy kis törődéssel még a több évtizede használaton kívüli masinák is működőképesek lehetnek.
Mennyit szán egy-egy „új” darab beszerzésére? Ez is egy drága hobbi?
Volt, hogy igen sok pénzt adtam egy-egy darabért, akár 15 ezer forintot is, mert aki hozta, tisztában volt az értékével. De sokszor kaptam rádiókat ingyen is a falubeliektől – a helyiek tudják, hogy gyűjtöm, és hoznak nekem olyan darabokat, amelyeket ők kidobnának.
Volt már példa arra, hogy kidobott a gyűjteményéből olyan rádiót, amelyből több darab is volt, vagy olyat, amelyet nem tudott működésre bírni?
Soha. Minden darab megmarad, akár a padláson is. Akinek megígértem, hogy megőrzöm, azt komolyan veszem. Még ha már nem is működnek, fontosak számomra.
Van még olyan rádió, amire nagyon vágyik?
Sok van, amelyik tetszik, de igazából nincs olyan, amit mindenképp meg kellene szereznem. Hozzám bármilyen jöhet, mindnek örülök.
Van valamilyen különleges történet az elmúlt harminc évből, amire szívesen emlékszik vissza?
Egyik legemlékezetesebb élményem az volt, amikor a faluban egy régi barátom házában találtunk rádiókat, amelyeket kidobásra szántak. Egy barátom autójába bepakoltuk őket, és megmentettük. Ilyenkor érzem igazán, hogy amit csinálok, az értékmentés is egyben.
Mi a legnagyobb kihívás a ebben a hobbiban?
Talán az, hogy nem mindig könnyű értő kezeket találni a javításhoz, és sokszor hiányoznak a ritka alkatrészek. Emellett a helyhiány is nehézség, mert egy nagyobb gyűjtemény tárolása komoly logisztikát igényel.
Van valamilyen tanácsa azoknak, akik most kezdenének rádiógyűjtésbe?
Jó, ha nem csak a szépséget látják, hanem értenek is hozzá, tudják, hogyan kell javítani, karbantartani. Kell hozzá hely, idő, és persze egy türelmes feleség, aki elfogadja ezt a hobbit.
Tervez esetleg kiállítást vagy bemutatót a gyűjteményéből?
Régebben felmerült egy kiállítás vagy egy kisebb múzeum ötlete, de ehhez anyagi és szervezési segítségre lenne szükség. Szívesen megmutatnám másoknak is a gyűjteményt, akár nyaranta kiállításokat is lehetne szervezni a tóparton egy erre alkalmas épületben. Ezek a rádiók nemcsak tárgyak, hanem történeteket, emlékeket hordoznak, ami sokak számára nagyon érdekes lehetne.
