A bőrgomba nem csak az emberek világában létezik, mert a bundás barátaink esetében is megjelenhet. Ennek fényében nem árt tisztában lenni azzal is, hogy mit tehetünk ilyenkor. Gondolunk itt arra is, hogy milyen kezelési lehetőségek léteznek.
A Kutyakajas.hu Webáruház táplálékkiegészítő kínálatában mindenképpen érdemes szemezgetni a készítmények között, mert ezekkel támogathatjuk a kutyusunk immunrendszerét és szervezetét. Ettől függetlenül vannak olyan hajlamosító tényezők is, amik egyes ebeknél magasabb kialakulási rátát jelentenek.
Ejtünk néhány szót majd arról is, hogy milyen tünetekkel jelentkezhet a bőrgomba, mert nem feltétlenül csak szemmel látható elszíneződésre és elváltozásra kell gondolni. Tarts velünk, és minden fontos tudnivalót elmondunk.
Mit tehetünk, ha a bőrgomba felüti a fejét?
A pontos diagnózis felállításához hasonlóan a kezelés sem egyszerű feladat, mert a bundás barát bizony vakarózni fog akkor is, ha mi “megtiltottuk” neki. Persze az elsődleges feladat az előírt gombaellenes készítmények rendszeres adagolása, de emellett másra is figyelni kell.
Négy nagyon fontos lépést kell követni a teljes gyógyulás eléréséhez, amiben szerepet kap a gombaellenes krém és a fürdetőszer is, mint helyi kezelés. Emellett bizonyos esetekben az állatorvos által meghatározott szájon át szedhető szereket is előírásszerűen adagolni kell a kutyusnak, ami már a szisztémás kezelés lesz.
Nem szabad megfeledkezni a környezet tisztításáról sem, hogy a visszafertőződés kockázatát elkerüljük. Hepa szűrővel ellátott porszívóval heti két alkalommal takarítani kell minden szövetet, ahol a blöki megfordul. A fertőtlenítő felmosás mellett pedig a 40-60 fokos mosást sem úszhatjuk meg. Utolsóként az immunerősítés sem maradhat ki.
Milyen tipikus bőrgomba hajlamosító tényezők vannak?
Az immunrendszer kitűnő állapota nem minden esetben jelent megkönnyebbülést, mert akadnak olyan hajlamosító tényezők is, amik beleszólhatnak a dologba. Számos betegség úgymond szövődményeként előfordulhat bőrgomba, mint például a cukorbetegség vagy a pajzsmirigy problémák.
Mivel az immunrendszernek nagy szerepe van a témában, így értelemszerűen olyan betegségek esetén is előfordulhat, amik ezt érintik. A daganatos állapotok is kifejezetten nagy rizikófaktornak számítanak, de folyamatos stresszhatás nyomása alatt is felütheti a fejét.
A menhelyen tartott kutyák esetében a zsúfoltság is lehet okozója a bőrgomba megjelenésének, de altatás és oltás is lehet a háttérben ritka esetben. A fajtajelleg és az allergia is kiválthat bőrgombás megbetegedést, ahogy egy rosszul megválasztott eleség is.
Milyen tünetekkel jár egy ilyen „betegség”?
Mindenképpen forduljunk állatorvoshoz, ha az alábbi tüneteket észleljük a tappancsos családtagon:
- hámló, korpás vagy megvastagodott bőr
- gyakori fejrázás vagy vakarózás
- kopasz bőrterületek vagy erős szőrhullás
- eltérő színű bőr
- kellemetlen szagú vagy zsíros bőr és fül
A diagnózis nem könnyű, de mindenképpen fontos lépés a gyógyulás felé vezető úton.