Egy hónap után nyújt védettséget a Pfizer-féle vakcina és krónikus betegek számára is adható.
Az index.hu-n jelent meg egy cikk Galgóczi Ágnes Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetőjének mai nyilatkozatáról. A szakértő elmondta, hogy az amerikai-német vakcina a második oltástól számítva egy hét után fejti ki hatását, tehát összességében egy hónap után nyújt védettséget a koronavírus ellen.
Ez azt jelenti, hogy az első oltás után sem lehet a higiéniai szabályokon „lazítani”, továbbra is be kell tartani azokat – hívta fel a figyelmet az osztályvezető.
Kiemelte, hogy a már elérhető védőoltás krónikus betegek számára is adható. De az akut lázas betegeknek nem, és a várandósság, továbbá az allergia a vakcina valamelyik összetevőjére ugyancsak kizáró ok. Egyébként 16 év felett ez a védőoltás mindenkinek ajánlott – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.
Azoknak, akik már átestek a betegségen, azt javasolja, hogy a gyógyulástól számítva három hónapon túl oltassák be magukat, de a vakcina egyébként bármikor beadható a gyógyultaknak – közölte.