Ábrándoztál már arról, hogy a lakásodat egy zöld oázissá varázsolod, ahol bármikor pihenhetsz és ki tudsz kapcsolódni? A szobanövényekről köztudott, hogy javítják a levegő minőségét, azt azonban kevesen tudják, hogy szebbé és otthonosabbá teszik a belső teret.
Nem szükséges profinak lenned, hiszen a kezdetekben bőven elég olyan szobanövényeket kiválasztanod, amik kisebb törődést igényelnek, amelyeket talán jobban meg tudsz tartani. Idővel már profibbá válsz, akkor jöhetnek a bonyolultabb fajták.
De most lássuk, hogy melyek azok, amiket kezdő kertészek is bátran választhatnak az otthonukba!
Növények kezdőknek
Lehet, hogy az elején még úgy érzed, hogy elvesztél ebben a világban, de egy saját dzsungel megvalósítása nem annyira bonyolult, mint azt először gondolnád. A Tropical Home kezdőknek szánt növényei között bőven akadnak olyanok, amikkel Te is egyszerűen elboldogulhatsz. Ezeket bárki könnyen gondozhatja, a zöld szobatársaid pedig boldogabbak és egészségesebben lesznek, mint valaha.
A kezdő kertészek viszont gyakran követnek el hibákat, amik miatt hamar feladhatják a növények nevelését. A gondozás nem gyerekjáték, cserébe önbizalmat és sikerélményt adhat. Mindegy, hogy saját paradicsomot, fűszert, esetleg egy igazi virágot nevelgetsz otthon, a lényeg, hogy szeresd azt, amit csinálsz.
Ehhez azonban szükség lesz a megfelelő helyre, napfényre, árnyékra. Mindegyik fajtának mások az igényei, így nem árt ezt is figyelembe venni a választás előtt. A napigényesek közvetlen napfényre vágynak, de akadnak félárnyékot kedvelők és árnyéktűrők is.
Milyet válassz?
A továbbiakban olyan növényeket mutatunk be, amikkel kezdőként is elboldogulhatsz. Az egyik ilyen a szobai futóka, ami tényleg az egyik legigénytelenebb fajta, amit kiválaszthatsz. Egy egyszerű, de igen népszerű növény, amit még a nagymamáink kezdtek el divatba hozni az 1970-es években. Előnye, hogy könnyen szaporítható, nem igényel komolyabb törődést vagy odafigyelést. Elegendő, ha kéthetente meglocsolod, ráadásul tényleg bárhova teheted, nem fog rajta problémázni.
Jó választás lehet a szobafikusz is, bár ez már egy fokkal több figyelmet igényel. Fontos számára a megfelelő hely és a locsolás. Egy fikusz akkor fogja magát jól érezni, ha nem változtatjuk a helyét, ha ezt meg tudjuk tenni, akkor már nem lehet vele akkora gond. A másik lényeges dolog, amit viszonylag könnyen be lehet tartani, hogy azonos időszakonként, nagyjából hetente érdemes locsolni. A hatalmas leveleivel meghálálja a gondoskodást.
Mi a helyzet az Aloe verával?
Az utóbbi években vált népszerűvé ez az igénytelen szobanövény, ami szereti a napos, meleg helyeket. Kiváló választás az ablakba, ahol pillanatok alatt hatalmasra nőhet. Törődést nem igényel, szinte olyan, mint az anyósnyelv, így érdemes róla is megfeledkezni, így még szebb és nagyobb lesz. Az Aloe vera leveleiben található nedv pedig praktikus lehet égési sérülésekre. Ennek oka, hogy gyakran tartják őket a konyhában, ahol ez sokszor előfordul.
Nézz szét a fent említett oldalon, mert sok szép szobanövényt találhatsz még!