Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról címmel, a Clio Intézet gondozásában jelent meg Végső István kiskunhalasi történész első e-kötete. A 295 oldalas mű részletesen beszámol a Forradalmi Kormányzótanács elnökének az életéről.
Garbai Sándor szociáldemokrata politikus a huszadik századi magyar történelem egyik elfelejtett alakja, holott formailag ő volt a vezetője a Magyarországi Tanácsköztársaság legfelsőbb állami szervének, a Forradalmi Kormányzótanácsnak. Az általa írt levélfolyam 1945 és 1947 között született, amikor Garbai a szociáldemokraták történetírójának, Perneki Mihálynak a kérésére – egy készülő életrajzi könyvhöz – vetette papírra visszaemlékezéseit. A volt kormányzótanácsi elnök párizsi emigrációjából küldte kézzel írt önéletrajzi leveleit, melynek gépelt változata 1172 oldalra rúg.
Végső István azokat a leveleket válogatta ki, amelyek Garbainak az 1919-es eseményekre és a zsidóságra vonatkozó leírásait tartalmazzák. A 236 gépelt oldal terjedelmű anyag közlésével nem törekedett a teljességre, a fenti két témához szorosan nem tartozó történelmi, politikai és gazdasági ügyekből csak néhány fontosabb szövegrészt emelt ki. A memoár egyedi képet fest a kiskunhalasi születésű, de végül Budapesten karriert befutó szociáldemokrata politikusról, a 20. század első felének magyar munkásmozgalmi történéseiről és az emigrációról.