Több kiskunhalasi, de kiskunmajsai, balotaszállási, zsanai név is szerepel az idei díjazottak listáján. A térségünkből Dr. Szász Éva (Kiskunhalas), Sáli Levente (Kiskunhalas), a Ganzair Kft. (Kiskunhalas), a Ladó-Rec Kft. (Balotaszállás), Visnyei Miklós (Zsana), Hugyecz Pál (Kiskunmajsa), Vincze Jánosné (Szank), Halácsi Tivadar István (Csólyospálos) vehetik át idén í kitüntető díjakat.
Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata Közgyűlése legutóbbi ülésén döntött a vármegyei kitüntető díjak odaítéléséről. Rideg László közgyűlési elnök előterjesztése nyomán 2023-ban a következő személyek, közösségek lettek a díjazottak.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉÉRT DÍJ”
Kis János – Kecskemét
1979-ben lelkész szakon diplomázott, később szociális asszisztens végzettséget is szerzett. 1979-ben az Orosházi Evangélikus Egyházközségben kezdte meg lelkészi munkáját, 1987 óta Kecskeméten szolgál. Rövid ideig a hírös város gyülekezetének megbízott lelkésze volt, 1989 óta a közösség igazgató lelkésze. A Déli Evangélikus Egyházkerület kerületi missziói lelkészeként, a Bács-Kiskun Evangélikus Egyházmegye számvevőszéki elnökeként, illetve a Területi Választási Bizottság tagjaként is munkálkodik. Írásai a Lelkipásztor szaklapban és az Evangélikus Élet hetilapban jelennek meg. A Kecskeméti Evangélikus Gyülekezet 200 éves évfordulójára kiadott emlékkönyvet is ő állította össze.
Vangel Imre – Kunszentmiklós
Érseki tanácsos, címzetes esperes, tiszteletbeli kanonok. Vácott szentelték pappá 1966-ban. Kunszálláson volt káplán, majd papi működése Kiskunhalason teljesedett ki. Jó kapcsolatot tart fenn a keresztény felekezetekkel. Az egyházközségben aktív, szakmailag erős bizottságot hozott létre. Lelkipásztori tekintetben legfőbb célkitűzése közösségek létrehozása volt. A környék papjaival közösen Teológiai Tanfolyamot hozott létre. Betöltve 65. életévét került Kunszentmiklósra. Jelenleg, visszavonulva a plébánosságtól – lelkészként teljesít papi szolgálatot Kunszentmiklóson.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE GAZDASÁGÁÉRT DÍJ”
Ganzair Kft. – Kiskunhalas
A magántulajdonú társaság az utóbbi évek kitartó munkájának eredményeként megerősítette vezető szerepét a magyar légtechnikai piacon. Évente több száz beruházási projektben vesznek részt. Folyamatosan bővítik tevékenységüket. Termékeik között kiemelt helyen szerepelnek az ipar infrastruktúrájához tartozó kompresszorok és sűrítettlevegő kezelő berendezések. Magyarország hazai ipari zöldhidrogén projektjeiben is részt vesznek, ezen projektek egyik célja a megújuló energiaforrások használatának növelése.
Hugyecz Pál – Kiskunmajsa
Az a vezető, aki a mai napig is irányít 84 éves kora ellenére. Munkáját nagy alapossággal és teljes odaadással végzi. Mindig céltudatos és lelkes. 1975-ben a Kecskeméti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat főmérnöke, majd vezérigazgató-helyettese. 1989-ben lett vezérigazgató. 2008-ra a tevékenység a kiskunmajsai gyárra koncentrálódott. Fő profil a kombájn vezetőfülke gyártás volt. Majd tudatos, folyamatos profilbővítés kezdődött, már világcégek gépeinek is itt készülnek a fülkék. A cég mára már Európa 5 legjelentősebb traktor, kombájn, útépítő gépek vezetőfülke gyárai közé tartozik.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE VIDÉKFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete – Kecskemét
A településeken dolgozó falugondnokok szakmai, érdekvédelmi szervezete, amely 25 éve alakult. Bács-Kiskun vármegyében 72 településen 107 falu- és tanyagondnoki szolgálat működik. Az egyesület szakszerűen és eredményesen fogja össze a falugondnokokat és a falvakat, a vidékfejlesztésért tenni akaró tisztviselőket, szakembereket, önkéntes segítőket. Kiemelt feladata a közös érdekek egyeztetése és ehhez a szakmai fórum biztosítása. Kiemelt jelentőséggel kezeli a civil szervezetek közötti partnerség erősítését. Szakmai tapasztalatival segíti a határon túli falu- és tanyagondnoksággal foglalkozó szervezetek munkáját is.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE TURIZMUSÁÉRT DÍJ”
Kovács Zoltán (posztumusz) – Kecskemét
Vendéglátós családba született, vérében volt a vendégek fogadása. Kecskeméten az Aranyhomokban kezdte pályáját pincértanulóként. Igazgatóhelyettesként köszönt el a Szállodától. Egy évtizedet töltött a Bács-Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatalnál, ahol eleinte a bugaci puszta idegenforgalmának szervezése volt a feladata. Utána a Pusztatourist néven ismert megyei hivatal igazgatója lett. 1991-től magánvállalkozóként, a Bugac Tours tulajdonos ügyvezetőjeként ismerhette őt a szakma. Két évre rá pedig megnyitotta a Karikás Csárdát. Vállalkozása tulajdonába került a méntelep, az istállók a bugaci ménessel és őshonos állatokkal együtt.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE EGÉSZSÉGÜGYÉÉRT DÍJ”
Józsáné Dr. Kiss Irén – Lajosmizse
1981 augusztusában a Lajosmizsei Nagyközségi Tanácsnál helyezkedett el. Tudásvágya, kitartása, rendkívül munkához való hozzáállása bizonyítja, hogy a közigazgatásban eltöltött 20 éves munkaviszonya alatt az ügyintéző munkakörtől eljutott az irodavezető, titkárságvezető majd az aljegyzői beosztásig. 2001. nyarán új lehetőség nyílt meg előtte, megpályázta Lajosmizse Város Önkormányzata Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézménye intézményvezetői állását, amelyet elnyert. Neve egybeforrott az Egészségházzal. Rendkívül magas szintű szakmai tudása, felkészültsége, naprakészsége példát mutatott munkatársai számára, akik mindig bizalommal fordulhattak felé akár szakmai, akár személyes kérdésről legyen szó.
Dr. Szász Éva – Kiskunhalas
1985-től a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban dolgozott, majd 1992-től az alsóvárosi körzetben, háziorvosként szolgált. Praxisa kb. 30%-a cigány lakosság, ezen népcsoporton is próbál segíteni. Ismeri életkörülményeiket, sokszor kijár hozzájuk. Segíti a rászoruló családokat a „közgyógy” igazolás elintézésében, támogatott gyógyszer ingyenes kiváltásában, de akár tűzifa igénylésben is. Gondozottjaival bizalmi kapcsolatot alakított ki.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE TUDOMÁNYOS ÉLETÉNEK FEJLŐDÉSÉÉRT DÍJ”
Genevation Aircraft Kft. – Jakabszállás
Legkorszerűbb kompozit technológiákra, illetve saját fejlesztésű hibrid hegesztett szerkezeti megoldásokra alapozva kifejlesztett és sorozatgyártásig juttatott egy egyszemélyes versenyműrepülőgépet. A GENPRO típusú repülőgépükkel egy lengyel pilóta 2022-ben műrepülő világbajnokságot nyert. Jelentős eredményeket ért el a hegesztett hibrid szerkezetek alkalmazása területén, amelynek alkalmazása tervezett például a jövő hidrogén meghajtású személyszállító drón repülőeszközeiben is. Több védelmi ipari fejlesztéssel büszkélkedik, ahol a nagy sebességű drón fejlesztés mellett a radioaktív sugárzás légi felderítésére szolgáló és a Magyar Honvédség által alkalmazott eszközök fejlesztésében is közreműködött.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KÖZIGAZGATÁSÁÉRT DÍJ”
Vargyas Mihály (posztumusz) – Dunaszentbenedek
Egész életében Dunaszentbenedeken élt. 1998-tól önkormányzati képviselő és alpolgármester lett, 2006-tól pedig polgármester. Szolgálati ideje alatt megújultak a település középületei és közterületei. Kiemelt figyelmet fordított a helyi közösségek erősítésére és a falu életébe való bekapcsolásukra. Polgármesterként és emberként, amiben részt vett, abban szinte soha nem a kötelező minimumot teljesítette, hanem a maximumot célozta meg. Rendszerető, józan gondolkodású és praktikus ember volt, munkát sosem hagyott félben.
Vincze Jánosné – Szank
1983-ban jegyzőkönyvvezető, gyors-, gépíró, igazgatási ügyintéző szakképesítést szerzett. 1983-ban a Szank Községi Tanácsnál helyezkedett el igazgatási ügyintézőként. 2001-ben igazgatásszervezői diplomát szerzett, 2002-ben közigazgatási szakvizsgát tett. Először helyettes jegyző, majd aljegyző lett. 2007. május 2-től Szank Község jegyzője. Szanki lakosként személyes ismeretsége van a helyiekkel, érzékeny mások problémái iránt. Munkáját lelkiismeretesen, szakmai hozzáértéssel végezte, emberi magatartásával kivívta környezete megbecsülését. 2023. június 20-án vonult nyugdíjba.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KULTÚRÁJÁÉRT DÍJ”
Sáli Levente – Kiskunhalas
Gyermekkora óta rajzol, fest. Ráébredt, hogy mennyire szereti a fákat, csaknem egy évig rendszeresen festette őket, kimeríthetetlen ihletadók voltak számára. Először olajfestékkel, kontúrokkal festett tájakat, évszakokat, majd felfedezte az akrillal és szabadban való festést. A szivárvány minden színét felhasználta, így alakult ki az általa „prizmafestészetnek” nevezett stílus. Homokanimációival is elvarázsolja a művészetet kedvelőket. Egy Kiskunhalasról szóló animációja nagy siker volt, azóta jönnek a felkérések. Dolgozott színházban, koncerten, előadásokon is.
Tetézi Lajos – Izsák
A vármegye egyik elismert és elkötelezett kulturális szakembere, aki számos területen járult hozzá Bács-Kiskun vármegye kulturális életének gazdagításához. Először a Kerekegyházi Művelődési Ház, majd az Izsáki Művelődési Ház igazgatójaként dolgozott. Ezt követően az Izsáki Hírek, majd az Izsáki Televízió alapító főszerkesztőjeként dolgozott. Emellett a térségi Róna Rádió és Fresh Rádió szerkesztője és műsorvezetője volt. Több cikluson keresztül tanácstagként és képviselőként dolgozott Izsák város érdekében. Számos könyvet is írt a város történelméről.
Zsigó Józsefné – Kecskemét
Népi iparművész, tojásfestő művész, akit egész Magyarországon a „Tojásdíszítés Királynőjeként” ismernek. Saját készítésű munkáinak gyűjteményében számos olyan alkotást találunk, mely a világon egyedülálló. A tojásdíszítésben egy teljesen új művészeti ágat hozott létre díszítési technikájával, alkotásai lexikális tudást közvetítenek. Fontos céljának tekinti a magyarság hagyományainak ápolását, terjesztését. Szívesen tanítja kicsiknek és nagyoknak a népművészetet.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE IFJÚSÁGÁNAK NEVELÉSÉÉRT DÍJ”
Olajos István – Lakitelek
A magyar nyelv és irodalom mellett hon- és népismeretet, valamint etikát is tanított. Nemcsak az iskolában, hanem a település érdekében is sokrétű feladatot lát el. Különleges tehetséggel megáldott szónok, minden rendezvény házigazdája. Tevékenyen részt vesz a megyei felnőttképzésben. Első ízben megyei, majd országos, később a Kárpát-medencére kiterjedő történelem vetélkedőket hirdetett. Találkozókat, táborokat szervez. Publikálásai is említésre méltók.
Szabóné Lang Mária – Solt
A helyi általános iskola pedagógusaként kezdte a munkáját. Folyamatosan képezte magát, kiemelkedő gyermekszeretettel, változatos nevelési módszerekkel adta át tudását. Nyelvi munkaközösséget vezetett, szakmailag összefogta kollégáit. Tanított majd érettségiztetett. Kiemelkedő szerepet vállalt a finn testvérvárosi kapcsolatokban, szervezte a programokat. Részt vett a gyermekek nyári táboroztatásában először segítőként, majd táborvezetőként. Alapítója volt a Vécsey-s Diákokért Alapítványnak és a Solti Mazsorett Egyesületnek. Mindkét szervezetben még ma is aktívan tevékenykedik.
Zsámboki Anna – Kecskemét
Elismerésre méltó több évtizedes kiemelkedő pedagógusi pályája, példaértékű közösségteremtő, építő munkája, gyermekközpontú szemlélete, hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek gondozása, fejlesztése, támogató tevékenysége. Munkáját mindig a felelősségérzet, az igényesség, az értékközvetítés, a gyermekekkel való sokoldalú törődés jellemezte. 2016-2022-ig a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója, 2013-tól a BKM Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke, jelenleg is. Vezetői tevékenysége középpontjában a korszerű és eredményes oktatás-nevelés megvalósítása áll.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE LAKOSSÁGÁNAK VÉDELMÉÉRT DÍJ”
Babák Péter – Kecskemét
Hatékony tevékenység-irányítási rendszert alakított ki a BKVMRFK-n, melynek során szoros munkakapcsolatban áll a társszervekkel. Hatékonyan érvényesíteni képes a központi és területi szintű elvárásokat. A segítő, támogató ellenőrzéseinek köszönhetően a helyi szervek munkavégzése mind nagyobb szakértelmet és precizitást tükröz. Covid idején a jelentős többletfeladatokat körültekintésével és irányításával az állománya időszerűen, pontosan hajtotta végre.
Faddi József – Sükösd
2009-től településőr, 2014 óta, mint mezőőr látja el tevékenységét az Önkormányzatnál. Munkája nyomán sikerült visszaszorítani a mezőgazdasági területen történő terménylopásokat. Csökkent a falopások száma, illetve nőtt a tettenérések száma, melyet megfelelő intézkedés követett. Segítségére van a rendőrségnek. Napi szinten járőrözik a település kül- és belterületi szakaszain. Éjszakai szolgálatot is szervez a polgárőrséggel együttműködésben. Jelzést követően perceken belül a helyszínre érkezik. Lakosok bizalommal fordulnak hozzá.
Ossó János – Baja
1992-ben szerelt fel a Bajai Tűzoltóparancsnokságon. A mindennapi tűzoltási és műszaki mentési tevékenység a tűzmegelőzési, gazdasági és személyügyi szakterület irányítása mellett, széleskörű tapasztalatokat szerzett mind a dunai mind a tiszai árvízi védekezés során. 2012 áprilisa óta látja el a BKV Katasztrófavédelmi Igazgatóság Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltségén a kirendeltségvezetői feladatokat. „Baja Biztonságos Város” elnevezésű program keretében folyamatosan és szorosan együttműködik tűzoltóság a várossal.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ”
Balogh Csaba Zoltán – Homokmégy
1973-2019 között a Homokmégyi Általános Iskola tanára volt. Kezdetben orosz nyelvet oktatott, majd angolt. Szaktanári munka mellett különböző iskolai feladatokat is teljesített. Többször volt osztályfőnök, ifjúsági vezető, szakszervezeti titkár, végül tagintézmény-vezetőként vonult nyugdíjba. Szervezője volt a helyi egészségnevelő programnak. Ezen a területen tréningeket is vezetett. Több mint 20 éven keresztül dolgozott a Bács-Kiskun megyei Pedagógiai Intézet Pályaválasztási csoportjában. Újra szervezte a Homokmégyi Ifjúsági Fúvószenekart. Vezetője volt a Homokmégyi Katicabogár Bábcsoportnak. Nyugdíjba vonulása után az aktív éveiben összegyűjtött tárgyi emlékekkel berendezte a községe kiállítótermének néprajzi tárlatát.
Nemes Lászlóné – Uszód
1967-től jelenleg is az Uszódi Egyetértés Mezőgazdasági Szövetkezet dolgozója. Munkaköréből adódóan a mai napig önzetlenül segíti az idős emberek nyugdíjazással és földügyekkel kapcsolatos teendőit. Uszód Község Ifjúságáért és Kultúrájáért Alapítvány elnöke volt. Elnöksége alatt megszámlálhatatlan mennyiségű pályázat előkészítésében, lebonyolításában vett részt. Támogatta a helyi sportot, iskolát, óvodát, polgárőrséget. Az Uszódi Nyugdíjas Klub alapítója és vezetője a mai napig. Uszód nagyobb rendezvényeinek aktív segítője. Közreműködött az Uszódi Hagyományőrző Néptánccsoport újra szervezésében is.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE NEMZETISÉGEIÉRT DÍJ”
Balatinácz István – Hercegszántó
1993 óta a ‘Hrvatski Glasnik’ bácskai tudósítója, főszerkesztő helyettese. Magyar Rádió pécsi szerkesztőségének horvát nyelvű bácskai tudósítója volt. Kezdetektől munkatársa a Croatica horvát internetes rádiónak. 1994-től napjainkig a Hercegszántói Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. 2010 óta a a hercegszántói Vodica-Máriakert kegyhelyen a hagyománnyá vált Hármas Határ Horvát Zarándoklat főszervezője. Aktív szervezője a hercegszántói és a bácskai horvátok közösségi, kulturális és hitéletének. Horvát kulturális találkozókat, testvér önkormányzati kapcsolatokat, emléknapokat, író és olvasó találkozókat szervez.
Schuszter Istvánné – Császártöltés
Fontos szerepet játszik életében a sváb hagyományőrzés. Fiatal kora óta gyűjti a régi császártöltési képeket és sváb recepteket. 2012-ben néhány töltési lakossal összefogva elkezdte gyűjteni a sváb szavakat és mondókákat. A sváb szótár megszerkesztésében és kiadásában kiemelt szerepet játszott. Először képviselője, majd elnöke lett a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak. Általa felelevenedtek a régi sváb hagyományok, mint a sváb bál, a szüreti felvonulás. Részt vesz a sváb hagyományőrző táborok megszervezésében és lebonyolításában.
„ÉV POLGÁRMESTERE BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBEN DÍJ”
Szász János – Petőfiszállás
2010-ben történt megválasztása óta mérhetetlen odaadással és elkötelezettséggel végzi munkáját a település fejlődése érdekében. Személyes példamutatásával új szellemiséget teremtett az önkormányzati munkában, a település és az ott élő emberek iránti tisztelet és megbecsülés vezérlő elve lett valamennyi tisztségviselőnek és dolgozónak. Kiemelten fontosnak tartja a civil szervezetekkel, a Pálos renddel való hatékony együttműködést. Sok sikeres pályázatot tudhat maga mögött.
Visnyei Miklós – Zsana
Születése óta Zsanán él, kötődése és elköteleződése szülőfaluja, valamint az ott élők iránt átlagon felüli. 1994 óta vesz részt az önkormányzat munkájában először települési képviselőként, majd alpolgármesterként. 2002 óta Zsana település polgármestere. A település infrastruktúrával 100%-ban ellátott, vállalkozó barát környezet. Számos sikeres pályázatot tudhat az Önkormányzat maga mögött. Zökkenőmentesen üzemeltetik intézményeiket, a lakosság minden rétegét tudják támogatni. Legfőbb célkitűzése a geotermikus energia hasznosítása Zsanán, valamint a tanyavillamosítás megvalósítása.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE SPORTJÁÉRT DÍJ”
Halácsi Tivadar István – Csólyospálos
Testnevelő tanár volt 1955-től nyugdíjba vonulásáig. Közel 40 év alatt számtalan diáksportolót nevelt, akik a különböző járási, megyei, országos versenyeken kimagasló eredményeket értek el elsősorban sakk, asztalitenisz, röplabda és lövészet sportágakban. Nyugdíjba vonulását követően amatőr női és férfi labdarúgócsapatoknál kamatoztatta a sportban szerzett több évtizedes tapasztalatait. 84 éves koráig aktív fogathajtóként járt versenyről versenyre.
Somogyi Lajos – Ballószög
2010 elején ismerkedett meg a szabadidősport egyik népszerű mozgásformájával, a futással. Eleinte egy kört sem tudott lefutni megállás nélkül, de kitartó volt. Nőttek a kilométerek, távolságok, végül kijárt a Nyakvágóra. Eltervezte, hogy Ballószögön is legyen futóverseny, 2013-ban meg is lett az első. Megalakult a Futaszög Egyesület, amelynek jelenleg 34 aktív tagja van. Mára annyira népszerűvé vált a verseny, hogy az ország minden pontjáról érkeznek rá indulók.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE NEMZETKÖZI KAPCSOLATAIÉRT DÍJ”
Fekete András – Felsőszentiván
Gyakran megfordult Naszvadon, ősei szülőföldjén. Szakdolgozatához munkájának alapjai a családban történt gyűjtések. A felsőszentiváni ÁMK-ban betöltött intézményegység vezetői állása lehetőséget biztosított, hogy komolyabban elmerüljön a kitelepítés témájában. Bácsbokodon találkozott naszvadiakkal, akiket meghívott Felsőszentivánra, ettől kezdve mind gyakoribbá váltak a találkozások, és az események sora is bővült. 1995-ben Emléklapban részesítik a „Naszvadiak találkozója” keretében megtartott ünnepi fogadás alkalmából. Alapító tagja és elnöke a Rákóczi Szövetség Bácskai Szervezetének, mely tisztséget a mai napig ellátja. Ötletadója a „Felvidékiek találkozója” rendezvénynek.
„BÁCS-KISKUN VÁRMEGYE FENNTARTHATÓSÁGÁÉRT DÍJ”
Ladó-Rec Kft. – Balotaszállás
Kezdetektől (1992) hulladékgyűjtéssel és kereskedelemmel foglalkoznak. Ma már az ország minden pontjáról szállítanak hozzájuk papír- és műanyaghulladékot feldolgozásra, valamint iratokat megsemmisítésre. Évente 15-16 ezer tonna árut mozgatnak meg, 14 országba exportálnak. Részt vesznek a Tanítsuk Magyarországot programban, mely során általános iskolás diákoknak mutatják be a cég működését az üzemlátogatás során. Kifejezetten támogatják az óvodai és iskolai hulladék gyűjtését.