Még három koncertélmény hátra van a TérZene őszi sorozatából. Mint ismert, a nyáron kezdődött ingyenes szabadtéri sorozat keretében a Filharmónia Magyarország szervezésében, az EMMI támogatásával összesen tizenöt élményt nyújt a halasi járókelőknek a belvárosban. A városvezetés a közelmúltban jelentette be, hogy Kiskunhalas jó partnernek bizonyulva lehetőséget kapott arra, hogy 2021-ben is részese legyen a TérZene sorozatnak. Sőt, a napokban körvonalazódik, hogy a szabadtéri előadások az adventi időszakban milyen további zenei élményeket tudnak biztosítani a halasiaknak. Fontos információ, hogy a téli időszakban a TérZene sorozat előadásai 13 órakor kezdődnek a megszokott 14 óra helyett.
Október 30-án, péntek 13 órakor terv szerint a Zenepavilonnál a DixImage Acoustic Band a dixieland közismert dalaiból válogatja repertoárját. Műsoruk egy aktív zenés produkció a közönség közreműködésével és meglepő hangszerbemutatóval. Műsorukban a közismert dixieland zene mellett ragtime, swing, klasszikus jazz, világslágerek, valamint modern feldolgozások szerepelnek.
Örömmel zenélnek a fiatalabb korosztály képviselőinek is, mivel fontosnak érzik az ifjúság zenei nevelését. Céljuk, hogy ők is időben találkozzanak ezzel az értékes, színes zenei stílussal, hogy közülük is sokan zeneszerető jazzbarátokká váljanak. Minden fellépésükön a közönség-zenekar kapcsolat a legfontosabb. Korosztálytól függetlenül bárki részese lehet az aktív, vidám műsornak, így a fiatalok és az idősek egyaránt bekapcsolódhatnak a zenés történetbe. A DixImage Acoustic Band előadásmódját, hangzásvilágát és stílusát meghatározza a ritmus- és fúvós szekció dinamikus kölcsönhatása.
November 6-án, pénteken 13 órakor a Szeged Trombone Ensemble
A Szegedi Harsonaegyüttes a magas művészi színvonalon túl a Magyarországon kevésbé ismert rézfúvós zenekultúra ápolásának és terjesztésének, valamint hangszerük, a harsona sokoldalúságának propagálása szellemében Gyivicsán György művészeti vezető irányításával működik. Az együttest jellemző magas szintű szakmai felkészültségnek, csapatszellemnek és egyedülálló repertoárnak, valamint az utóbbi években bekövetkezett és a mai napig tartó hangszertechnikai fejlődésnek köszönhetően a formáció a zenetörténet nagy mestereinek műveiből készült átiratokat képes már-már nagyzenekari hangzásban megszólaltatni. Mivel erre a különleges felállásra korlátozott számban készültek darabok, az együttes műsorán javarészt átiratokkal találkozhat a közönség. A több száz évnyi értékes, írott zeneirodalmat felölelő műsorkészletük a reneszánsz muzsikától a klasszikán és romantikán át egészen a kortárs zenéig terjed. Színes repertoárjukhoz tartoznak további jazz és könnyűzenei számok, valamint filmzene adaptációk. Az átiratokat kezdetektől a Szegedi Harsonaegyüttes privát hangszerelője, Simon Áron készíti, aki a zenei koordinátori feladatokon túl műsorvezetőként is szerepet vállal fellépéseiken. A közönség tehát nem csak különleges hangzásvilággal és virtuóz előadásmóddal felcsendülő zeneszámokat hallgathat koncertjeiken, hanem érdekes és izgalmas információkat is megtudhat az elhangzó darabokról és szerzőikről, valamint a koncerten látható és hallható hangszerekről. Így válnak eseményeik különlegessé nem csak a harsonások és rézfúvósok, de minden zenekedvelő körében.
November 13-án, pénteken 13 órakor Stubendek Katalinnal, a Pécsi Nemzeti Színház népszerű művészével találkozhatnak a halasiak. Drámában, vígjátékban, operettben vagy musical-ben, prózai alakításainak, színpadi komikumának, muzikalitásának, csodás szoprán hangjának ritka elegye méltán emeli a teátrum vezető színésznőjévé. Zongorán kíséri Bókai Zoltán, a Pécsi Nemzeti Színház karmestere, akivel találkozhattunk korábban többek között Somló Tamás kísérőzeszeként, a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar, vagy az Operettszínház karmestereként, de különleges hobbija miatt biztosan van, aki mozdonyvezetőként ismeri.
Operettek, klasszikus musical-ek, zenés játékok népszerű dalait hallhatják többek közt Kálmán Imre és Zerkovitz Béla tollából.