A mindennapok során bármikor előfordulhat olyan helyzet, amire nem tudunk teljes mértékig felkészülni, és gyökeresen megváltoztathatja az egész életünket. Ilyenkor jól jön, ha legalább anyagi biztonságban tudhatjuk magunkat, és van megfelelő tartalékunk ahhoz, hogy újraindíthassunk szinte mindent magunk körül.
Ne okozzon gondot egy átépítés a lakásban vagy egy új szakma elsajátítása, ha akkora nagy lenne a baj. De milyen módokon tudunk felkészülni a váratlanra? Erről fogunk írni a következő bejegyzésben.
Miről szól egy életbiztosítás?
A legtöbbek fejében az életbiztosítás egyet jelent a halál esetén térítést nyújtó szolgáltatással. Pedig ennél egy jóval sokszínűbb, kiterjedtebb dologról van szó, ami akár egy baleset után való lábadozás során is jól tud jönni, vagy egy komoly megbetegedés diagnózisának felállítása után is támaszkodhatunk erre.
Neked van már életbiztosításod? Gondolkoztál rajta, hogy szükséges lenne, de még nem tetted meg a megfelelő lépéseket? Kösd meg online az életbiztosítást, és legyen mögötted is egy biztonsági háló, ami ott van minden váratlan helyzetben!
Kockázati életbiztosítás
Ez a biztosítás akkor szolgáltat, ha a biztosított fél meghal a szerződés tartama alatt. A biztosítási összeget a kedvezményezett fogja megkapni, aki tulajdonképpen szabadon felhasználhatja a kapott összeget. Fordíthatja a temetés költségeire, rendezheti a hátrahagyott dolgokat, vagy új életet kezdhet, ha a kedvezményezettel igen szoros kötelékben voltak.
Természetesen lehet kiegészítőket is rendelni a biztosításhoz, amivel már nemcsak halál esetén térít, hanem balesetek bekövetkezésekor is rokkantság, műtétek vagy törések miatt. Fontos viszont tudni, hogy a biztosítási időszak lejártakor ez megszűnik, amennyiben nem kellett igénybe venni egyszer sem, akkor sem jár vissza semmiféle juttatás.
Unit-linked életbiztosítás
Más néven befektetési eszközökhöz kötött biztosítás. Ez a típus nemcsak a biztosítás szempontjából tud a számodra megnyugtató lenni, hanem egy nagyon magas hozamokkal kecsegtető befektetési lehetőséget is kínál neked. Sőt, tulajdonképpen nem is kötelező biztosításként kezelni. Amennyiben csak egy jó befektetési lehetőséget keresel, akkor is igénybe tudod venni ezt a lehetőséget. Ezáltal a biztosítás teljes futamideje alatt védve érezheted magad a váratlan helyzetektől, valamint a szerződési időtartam lejárta után kézhez kapod az általad kiválasztott alapba befektetett összeget. Ezek lehetnek magas kockázatú részvény alapú, közepes kockázatú vegyes, valamint alacsony kockázatú javarészt kötvényekből álló befektetési alapok.
Hagyományos életbiztosítás
Ezek nagyon hasonlítanak a Uni-linked biztosításokhoz, annyi különbséggel, hogy itt nem Te határozhatod meg, hogy milyen alapokba szeretnéd fektetni a pénzed. Így nagy valószínűséggel egy alacsony kockázatú, de garantált hozammal rendelkező verzióra esik majd a biztosító választása.