Március 6-án rendezték Budapesten a torna Diákolimpia országos elődöntőjét, ahol a fiúk és lányok mezőnyében is képviselte magát a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium.
A fiúkat előzetesen is az esélyesek közé sorolták, de amit a nap folyamán nyújtottak, az minden képzeletet felülmúlt. Az egyes gyakorlatok után kapott pontoknál már érezni lehetett, hogy „ebből még bármi lehet”, az eredményhirdetésnél pedig mindez be is igazolódott.
A csapatversenyt fölényesen nyerték meg a rákóczis fiúk és az egyéni összetettben is fantasztikus eredmények születtek.
Kovács Gábor 1., Süveges Csaba 3., László Dénes 5., Lintner Milán pedig 6. helyen végzett. A fiúk ezzel bejutottak az országos döntőbe, ahol a szakértők szerint akár a végső sikerre is lehet esélyük.
A lányoknak sajnos nem jött ki jól a lépés, végül a 20. helyen zárták a versenyt.