KFC: Egy győzelem, egy vereség
Az utánpótlás csapatunknak végre sikerült győzni, de a felnőtt csapatnak sem kellet sok, hogy pontot szerezzen.
Edzőváltás a felnőtt csapatunknál
Tápai Tibor a Kiskunhalasi FC felnőtt csapatának edzőjének munkája véget ért, hogy ki veszi át a helyét itt megtudhatja:
Soltvadkerti siker Halason
Hazai pályán ismét pontokat vesztett a KFC. Az utánpótlás csapatunk végre nem feltartott kézzel lépett pályára, de felnőttekre ez nem igaz. Részletek:
Újonc csapat győzött a II. Ingenium Kupán
Második alkalommal rendezte meg az általános iskolás tehetségek számára kiírt Ingenium Kupa műfüves labdarúgó tornát a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium.
Játékvezetői tanfolyam indul
A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít 2014 novemberében. Jelentkezési határidő: 2014. október 31.
Továbbra is mélyponton a halasi foci…
A hétvégén hazai közönség előtt lépett pályára a KFC. Az elmúlt hetek sikertelenségei folytatódtak, ismét kikapott az utánpótlás és a felnőtt csapatunk is. A mérkőzések összefoglalóit itt olvashatja:
Már 120 nevezőnél tart a halasi ökölvívótorna várható résztvevőinek a száma!
Két nap múlva zárul le az előnevezések sora de már eddig is szépszámú érdeklődő jelentkezett be a 14. Testvérvárosok kupájára.
Kecelről sem sikerült elhozni a 3 pontot
Két gólban gazdag mérkőzésen vérzett el a halasi csapat. Az utánpótlás és a felnőtt mérkőzések összefoglalója itt olvasható:
Átgázolt rajtunk Tompa
A hétvégén hazai pályán az U-21-es és felnőtt csapatunk is vereséget szenvedett Tompától. Részletek:
Halasi versenyző képviseli hazánkat Törökországban, az Ahmet Cömert kupán!
Kozma Anita a Halasi Box Club válogatott versenyzője újabb rangos megmérettetésre készül:
Kettős vereség Kecskeméten
A hétvégén pályára lépett U-21-es és felnőtt csapatunk is. A mérkőzésekről részletes beszámoló itt olvasható:
Kameruni játékost igazolt a KFC!
Eugène Eyah Fomumbod, röviden "Eugène" (Buea, 1985. február 22.) a BFC Siófokkal NB-II. bajnok volt (2007), majd a Győri ETO tagjaként bronzérmet szerzett (2010) az NB-I.-ben.
Kettős győzelemmel indult a KFC!
A hétvégén az U21-es és a felnőtt csapatunk is győzelemmel vágott neki az idei szezonnak. A mérkőzések összefoglalója:
24. Per-Ka Farm Íjász Kupa – Eredmények
Augusztus 15-17 között rendezte meg Halasi Napsólyom Íjász Egyesület a 24. Perka Farm Íjász Kupát. A tréfás örömíjász verseny eredményei:
Kínos 5 gólos vereség Keceltől
A hatodik mérkőzésen Kecelen vendégszerepeltünk, lesz miben javulni. A részletek:
Kiskunhalasi FC bajnoki sorsolása 2014/15
MEGYEI I. - labdarúgás - férfi - felnőtt - bajnoki - 2014/2015 - ŐSZI SORSOLÁS:
Felkészülési mérkőzés: Kiskunhalasi FC – Kecel FC 2:3
Erőnléti edzésektől fáradtan léptünk pályára, ennek következtében nagyon hiányzott az a frissesség, ami a korábbi mérkőzéseket jellemezte. Részletek:
Remek idő, szép környezet és jó meccsek a „Tóparty-Pofonparty”-n.
A dél-alföldi ökölvívó régió (Bács-, Békés – és Csongrád –megye klubjait koordináló szerveződés) megbízásából a soron következő „pofonpartit” a Halasi Box Club rendezte meg. A pofonpartik valójában egynapos versenyek, ahol…
Keményen készül a szezonra a Kiskunhalasi FC
Egymás után két nap is pályára lépett hazai pályán a jelentős átalakulásban lévő felnőtt csapatunk. Jelenlegi állás szerint tizen döntöttek úgy, hogy másik csapatban próbálják megméretni magukat, nekik sok sikert…
Tóparty Pofonparty ökölvívó torna Kunfehértón
Kunfehértón július 26-án szombaton 13:30-tól "Tóparty Pofonparty" címmel ökölvívó tornát rendez a Dél-Alföldi Ökölvívó Régió és a Halasi Box Club.
Lejátszotta első meccsét a Kiskunhalas is
A soltvadkerti meccsen nem született gól. Az alapozó edzések mellett a labda is egyre többször kerül elő, ennek megfelelően mérkőzésekkel készülünk az augusztus közepén rajtoló bajnokságra. Részletek:
Győrfi Alen Mostban áll rajthoz
Hosszú szünet után Csehországban folytatódik az Alpok-Adria Bajnokság. A kiskunhalasi Győrfi Alen az ötödik hely környékét célozza meg.
Halasi győzelem a Soltvadkerti Triatlon Kupán – Galéria
Jeszenszky Péter nyerte meg a VI. Középtávú Triatlon Kupát Soltvadkerten. A részletek:
Ismét Championátus Kiskunhalason
Rangos díjugrató verseny házigazdája lesz Kiskunhalas 2014. július 31-től augusztus 3-ig, mert ekkor rendezik a 2012-ben is nagy közönségsikert aratott Championátus és Országos Minősítő versenyt. Részletek:
Ifjúsági Úszó Európa Bajnokság összefoglaló – Galéria
Dordrecht (NL) 2014. júl. 9-14. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenynaptárában kiemelt helyen szerepelt a fenti dátum, hiszen Juhász Adél egész éves felkészülése az ifi EB jegyében történt. A…
Új edzőterem épülhet a sportpályán
Nagy változás történhet a sportpályán lévő épületen. Egy új és sokkal nagyobb edzőteremmel bővítenék az intézményt.
Világbajnokságra készülnek a Tekós focisták!
8 tekós focista utazhat a Katolikus Iskolák Világjátékára.
Delfintalálkozó
Budapesten a Császár-Komjádi Uszodában rendezték a 9-10 éves úszók részére kiírt országos megméretést. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület legkisebb versenyzői Grigorov Leila irányításával vettek részt a két napos Delfintalálkozón.
Volt világválogatott labdarúgó Halason!
Szombaton kerül megrendezésre a XI. Virág István Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Torna, a városi sportpályán. A tornára egy volt világválogatott focista is ellátogat.
Legyen Ön is kiskunhalasi bokszoló!
A Halasi Box Club minden érdeklődőt vár, aki szívesen megismerkedne a boksz rejtelmeivel. Hobbi bokszolókat és kikapcsolódni vágyókat is szívesen látnak.
Tekós lányok az MTK-nál próbajátékon
Két tehetséges lány focista a legeredményesebb magyar egyesület korosztályos csapatánál vehetett részt próbajátékon.
Hétvégén is sikeresek voltak az úszóink
Megyeszékhelyünk adott otthont a Bácsvíz Kupa elnevezésű 2 napos országos úszóversenynek az elmúlt hétvégén, ahol a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői is részt vettek. Szombaton a 100 méteres, vasárnap…
Küzdenünk sem kellett a 3 pontért
A Hetényegyháza téli szünetben történt visszalépése miatt szabadnaposak vagyunk ezen a hétvégén, pont nélkül mégsem maradunk.
Nyílik a halasi kerékpárkölcsönző pont
Vasárnap nyitja meg kapuit a Kunsági Kerékpár - Kölcsönző Hálózat a térség 5 településén köztük Kiskunhalason is. Városunkban a tervezett két helyszín közül csak az egyik indul be június 1-én.
